A koronavírus-járvány spirituális okai
Négy fontos dologra hívhatja fel a figyelmet a jelenlegi nehéz helyzet.Szükség van a Gyógyítókra és Fénymunkásokra: Eddig is nagy szükség volt a gyógyítókra és a fénymunkásokra, de a járvány miatt most aztán főleg, akkor pedig még nagyobb szükség lesz rájuk, amikor ez az időszak véget ér.
Az ő feladatuk nemcsak az, hogy közvetítsék az égiek gondolatait, tanácsait, hanem az is, hogy felkészüljenek arra, hogy a járvány után egyre többen lesznek hajlandóak arra hogy egy új, környezettudatosabb, szeretettel telibb, empatikus világot építsenek.
Sokan ébredhetnek fel spirituális szinten, sokakat kell majd meggyógyítani, motiválni és terelni. Ebben lesz szükség a fénymunkásokra és a gyógyítókra.
Szánj több időt önmagadra: Az eddig folytatott rohanó életmód miatt nemcsak a családunkat és a barátainkat hanyagoltuk el, hanem saját magadunkat is. Nem törődtünk a testi-lelki szükségleteinkkel, ami miatt talán betegek és depressziósak lettünk, ezért az égiek azt kérik a járvánnyal, hogy térjünk vissza önmagunkhoz!
A kényszerpihenőt használjuk fel arra, hogy rendbe tesszük a lelkünket, megkeressük önmagunkat, a lelki békénket és elgondolkodunk azon, hogy mihez szeretnénk kezdeni az életünkkel, miután vége a járványnak.
Folytatni szeretnénk azt az életmódot, hogy csak a munkának, pénzkeresésnek élünk, vagy inkább változtatunk, magunk mögött hagyunk mindent, ami boldogtalanná tesz, hogy új életet kezdjünk?
Több időnk van szeretteinkre: Az új koronavírus megjelenése előtt folyton rohantunk a munkába, szorgalmasan építettük a vágyott karrierünket, kimerülésig dolgozunk, hogy kiszolgáljuk a fogyasztó társadalmat és a saját igényeinket, ám mindeközben elhanyagoltuk a családunkat és más kapcsolatainkat.
Most, hogy a járvány miatt, ha nem muszáj, nem lépünk ki a házból, rögtön sok időnk jutott egymásra, még akkor is, ha a személyes találkozást kerülnünk kell, így ki tudja, hogy mennyi idő fog eltelni, mire újra összejöhetünk a barátainkkal, rokonainkkal, akiknek létét természetesnek vettük. Az emberi életeknél nincs értékesebb. A családot nem lehet pótolni, a jelenlétük pedig egyáltalán nem olyan természetes, mint amilyennek sokan veszik. Ideje, hogy az emberek több és minőségibb időt töltsenek a szeretteikkel.
A Földünk végre fellélegzik: Tavaly szinte nap nem telt el úgy, hogy legalább egy hír ne arról szólt volna, hogy a Föld nagy bajban van, az emberek teljesen tönkreteszik, sürgősen cselekedni kell, ha nem akarjuk végleg elpusztítani a bolygót.
Az utóbbi évszázadokban megugrott a termelés, azzal együtt a károsanyag-kibocsátás. A globális felmelegedés mára szörnyű méreteket ölt. Amióta azonban megállt a világ, a Föld lélegzethez jutott. Több ország levegője kitisztult, az állatok visszatértek a természetes élőhelyükre.
Az égiek tehát azt szeretnék elérni a járvánnyal, hogy kapjunk kicsit észbe, hogy a jövőben ne kizárólag kényszer leálláskor lélegezhessen a Föld. A bolygónk már korábban jelzett az erdő tüzekkel, más természeti katasztrófákkal, hogy elég volt, de az emberek nem figyeltek, nem tanultak a hibáikból, nem történt számottevő változás, ezért most kaptak egy sokkal erőteljesebb jelet.
Talán a járvány végre elég embert ébreszt rá arra, hogy sokkal tudatosabban kell állniuk a környezetükhöz, ha még egy darabig ezen a bolygón szeretnének élni. Nem lenne bölcs megvárni, amíg teljesen feléljük.
(Forrás: noiportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook