Pestisről és spanyolnátháról szóló könyvek

A betegségekről, azok gyógyításáról és a normális élethez való visszatérésről szól Katherine Anne Porter, Daniel Defoe és Albert Camus regénye.Katherine Anne Porter és a Pale Horse: Az 1918-as spanyolnátha 50 millió embert ölt meg. Az influenzajárvány globális hatásait azonban beárnyékolta a háború, amiről rengeteg regény született. Hála az égnek, világháború most nem zajlik, de azért Katherine Anne Porter Pale Horse című története így is hasonlít a mai helyzetre.

Napjainkban a világról elmondható, hogy gyakorolja a „társadalmi elhatárolódást”, a közösségek pedig nem győznek bezárkózni. Porter ugyanerről írt a 1939-ben megjelent regényében, amiben a hősnő, Miranda így mesél a barátjának, Adamnak kevéssel az influenza diagnosztizálása után:

„Az összes színház, szinte az összes üzlet és vendéglő zárva van, az utcák egész nap temetések zajlanak.”

Az író kifejtette a főszereplője lázát, gyógyszereit, de szintén ábrázolta a betegség és a gyógyulás heteit, ami után egy megváltozott világban ébred, amit a járvány és a háború formált át.

Maga Porter majdnem meghalt a spanyolnáthában. Erről egy 1963-as interjúban így beszélt:

„Valamilyen különös módon megváltoztam. Sok időbe telt, hogy kimenjek és újra éljem a világot. Igazán elidegenedett voltam.”

Daniel Defoe és a Journal of the Plague Year: A leginkább a Robinson Crusoe című történetével híressé vált Daniel Defoe egy másik műve a Journal of the Plague Year, ami az 1665-ös, Londonban tomboló bubópestisről, és az amiatt kialakult helyzetről szól.

A történet, aminek cselekménye több ponton is ijesztő hasonlóságot mutat a 2020-as eseményekkel, 1664 szeptemberében kezdődik, amikor az emberek arról kezdenek pletykálni, hogy a „járvány” visszatért Hollandiában.

Decemberben bekövetkezik az első gyanús haláleset Londonban, majd tavasszal az egyház bejelenti, hogy egyre nő a halottak száma. Júliusra olyan óvintézkedéseket vezetnek be Londonba, amelyeket napjainkban nagyon jól ismerünk. Ilyen például a nyilvános ünnepségeket elhalasztása, minden olyan esemény, alkalom kerülése, ahol több ember tömörülhet, valamint a kocsmák, szalonok, éttermek bezárása.

Defoe a regényében arról írt, hogy a londoniak számára az emberek hanyagsága bizonyult végzetesnek, vagyis azok okozhatták sok ember halálát, akik fittyet hánytak a figyelmeztetésekre, és életék tovább az életüket úgy, ahogy megszokták.

A történet szerint a pestis augusztusban „nagyon erőszakos és szörnyű” volt, szeptemberre pedig elérte a legdurvább állapotot, amikor egész családokat irtott ki. Decemberre a fertőzés vesztett az erejéből, megérkezett a téli időjárás, a levegő tiszta és hideg volt, erős fagyokkal. A betegek többsége meggyógyult, London egészsége visszatért. Amikor az emberek újra kimehettek az utcára, akkor hálát adtak Istennek a szabadulásukért.

Albert Camus és A pestis: Az Algériában játszódó regény történetében rengeteg részlet kísértetiesen hasonlít a mai helyzetre. A cselekményben hónapokra lezárják Oran városát, ahol a helyi vezetők eleinte nem akarják elismerni, hogy az utcán haldokló patkányok a pestis jeleit mutatják.

Az író a helyi újságban teszi fel a kérdés, hogy:

„Tisztában vannak-e városi atyáink azzal, hogy ezeknek a rágcsálók lebomló teste súlyos veszélyt jelent a lakosság számára?”

A regény mesélője Dr. Bernard Rieux, akin keresztül Albert Camus az orvosok csendes hősiességét mutatja be az olvasónak:

„Nem tudom, hogy mi vár rám, vagy mi fog történni, amikor ennek vége. Most ezt tudom: vannak betegek, akiknek gyógyításra van szükségük. ”

(Forrás: noiportal.hu)