A Romlott oktatás volt 2020 egyik legrosszabb filmje



Tíz film, ami csalódást okozott a nézőknek.Romlott oktatás: Hugh Jackman alaposan melléfogott, amikor szerepet vállalt az igaz történet alapján készült Romlott oktatásban. A film tényfeltáró módszerekkel próbálja megközelíteni az abszurd helyzetet, de annak ellenére sem sikerül fenntartania a néző érdeklődését, hogy akad benne néhány szórakoztató pillanat. Jackman alakítására nem lehet panasz, de maga a történet sokkal érdekesebb is lehetett volna.

Doom: Annihilation: A 2005-ös Doom után idén megérkezett a következő Doom-film, aminek középpontjában megint egy csapat tengerészgyalogos állt, a végeredmény pedig ismét egy nagy katyvasz lett.

A Doom: Annihilation történtére kár is lenne szavakat pazarolni, hiszen arról mindent elmond, hogy a Doom-játékok készítői elhatárolódtak a filmtől, aminek szerepeire egyetlen valamire való színészt sem sikerült megnyerni. Vigaszt legfeljebb az utolsó akciójelenet nyújthatna, de az sem elég hosszú.

Összességében tehát elmondható, hogy a Doom: Annihilation is csak azt a tényt erősíti, hogy a filmeseknek még mindig nem megy a játékadaptáció.

Becsületes tolvaj: Liam Neeson látványosan unja azt a csekély színészkedést, amit az egy kaptafára készült akciófilm megkövetel tőle, ráadásul a mindjárt 70 éves színész egyre hiteltelenebb a szerepben. Ennek ellenére Neeson még mindig nem vonul vissza, ugyanis a The Marksman című akciófilm már a dobozban várja a premierjét.

Artemis Fowl: Az Artemis Fowl rögtön azzal csalódást okozott, hogy a végeredményben alig szerepelt valami az első előzetesben látott jelenetek közül, ráadásul a játékidő is alig lett több 90 percnél. További probléma, hogy a történetet átszövő mitológiát csak narrációból ismerhették meg a nézők, ami főleg azért bosszantó, mert egy vizuálisan izgalmasnak tűnő alapanyagról van szó.

A könyvsorozat rajongói teljes joggal haragudhatnak a végeredményre, ami azoknak is csalódást okozott, akik soha nem olvasták az alapanyagot.

Mulan: Úgy tűnhet, hogy a kiváló alapanyag, a releváns üzenet és egy tehetséges rendezőnő miatt minden adva volt egy jó filmhez, ám a Mulan minden lett, csak jó nem, ugyanis a történet nagyjából arról szólt, hogy az önmagát kereső, bizonytalan vidéki lányból egy mindenben helytálló kiválasztott lesz, hiszen ez már a Star Wars esetében is kasszasikernek bizonyult.

Ragadozó madarak...: A Ragadozó madarak címe egy új csapatot harangozott be, de a film valójában egy Harley Quinn-történet, amiben a főhősnő a Jokerrel való szakítása után elvesztette a védettségét, ezért mindenki el akarja kapni.

Robbie ismét lubickolt Harley szerepében, viszont kevés emlékezetes jelenetet és egysorost kapott. Habár a Ragadozó madarak koherensebb az Öngyilkos Osztagnál, mégsem nevezhető jó filmnek.

Dolittle: Míg a Bosszúállók: Végjáték esetében egy egész moziteremnyi ember siratta meg Robert Downey Jr., mindenki Tony Starkja búcsúját, addig a Dolittle esetében azért könnyezhettek az egykori Vasember rajongói, mert látniuk kellett, hogy hova jutott a kedvenc színészük, ugyanis ez a film nem több egy fingós poén köré felhúzott drága vurstlinál.

Az új mutánsok: Az új mutánsokon erősen látszik az újravágás, toldozás, foltozás, aminek eredményeként nem áll össze a többszörösen elhalasztott film, aminek nagy csavarját nagyjából 5 perc alatt kitalálhatták a nézők.

Mint egy főnök: Hollywood igyekszik hasznára fordítani az új trendeket, aminek eredményeként egyre több a „csajos vígjáték”, ám ezek annyira igénytelen filmek, hogy azzal inkább ártanak, mint használnak.

Pesti balhé: A magyar vígjáték egy újabb rablófilmes klisé, amit már mindenki un, és ezen az sem változtat, hogy az írók úgy gondolták, hogy a nagy csavar most az lesz, hogy nem ki, hanem be kell lopni valamit.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló