Még az autókat is castingolják a Halálos iramban-filmekben



Vin Diesel legmeglepőbb nyilatkozatai a franchise-ról.Még a kocsik is castingra járnak ebben a franchise-ban: Diesel így mesélt arról, hogy a Halálos iramban-filmekbe még az autók is casting útján kerülnek be:

Gondolom, hogy a nézők nem tudják, pedig mindig is ezt csináltuk a Halálos iramban-franchise-zal. Talán őrültségnek hangzik, de az autókat is külön castingoljuk, pontosan ugyanúgy, ahogy a színészeket. Erre azért van szükség, mert minden autó a film egy-egy szereplőjének kiegészítője, világlátásának és jelenlegi állapotának fontos része. Tehát az egyik legviccesebb rész egy új Halálos iramban-film előkészületei során az autók castingja.”

A Halálos iramban egy trilógia lesz... mármint kettő: Diesel a Halálos iramban: Ötödik sebesség premierjének környékén, amikor még a hatodik részt tervezték az utolsónak, tette a következő nyilatkozatot:

Mindig is három történetként képzeltem el a Halálos irambant. Az elsőt már látták a nézők, a másodikat most fogják, és aztán lesz még egy befejező rész is. Ez egy trilógia. Viszont nem ugyanabban az értelemben, mint azt más franchise-októl megszoktuk, amelyek idő közben újradefiniálták magukat.

A nézők talán még emlékeznek, hogy a Halálos iramban poszterein nem szerepeltek számok. Ez különös, ugyanis ilyet ritkán csinálnak a stúdiók. Ezzel tudat alatt azt üzentük, hogy nem fogjuk a végtelenségig folytatni, és még annál is tovább. Az első három filmet lezártuk, tehát a Halálos irammal tulajdonképpen új fejezetet nyitottunk. (…) Szerintem az utolsó részben Európába fogunk utazni.”

A Halálos iramban 8. lesz a legjobb film, amit valaha láthattunk: Amikor Diesel bejelentette a CinemaConon, hogy érkezni fog a Halálos iramban 8., akkor egyszerűen csak annyit fűzött hozzá, hogy „ez lesz a valaha látott legjobb film”.

Később ennél is tovább ment, ugyanis akkoriban kapott nagy visszhangot az #OscarsSoWhite, amiben a Halálos iramban 8. rendezője, F. Gary Gray is érintett volt, ugyanis az ugyancsak általa dirigált Straight Outta Compton csak egy kategóriában kapott Oscar-jelölést, méghozzá a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, amin azért háborodtak fel, mert a szinte csak feketék által készült film forgatókönyve volt az, amit pont fehérek írtak.

Diesel ezen az alkalmon kapva, kissé részlehajlóan, nyilatkozta a következőt a Halálos iramba 8. Oscar-esélyeiről:

Úgy gondolom, hogy F. Gary Gray alaposan felhúzta magát az őt ért igazságtalanságon, ezért úgy állt neki a folytatásnak, hogy akkor fogja a világ legjobb franchise-át, és olyasmit csinál vele, ami Oscart fog érni. Majd meglátjátok, hogy mit tudott összehozni!”

Nos, ma már tudjuk, hogy a Halálos iramban 8. nem kapott Oscart.

A franchise az űrbe megy: Kilenc film után már mindenki számára egyértelmű, hogy a fizika törvényei nem érvényesek a Toretto családra, tehát azon sem kellene nagyon meglepődni, ha a franchise valóban az űrben folytatódna. Diesel egyszer így beszélt a lehetőségről, amelyről állítólag, már tudósokkal is konzultáltak:

Justin Lin és én utánanéztünk a dolgoknak és sokat ötleteltünk. A végeredményhez Justin is sokat hozzáadott. A földről kapartam fel az állam, mert arra gondoltam, hogy ez fincsi lesz és teljesen megőrültünk.”

Nos, a franchise nem ért véget a kilencedik résszel, tehát még bármi lehetséges...

Letty és Dom szerelme a filmtörténelem legnagyobbja: A kilencedik rész bemutatója alkalmából egy nosztalgiázós beszélgetés kitért a Michelle Rodriguez által játszott Letty és a Vin Diesel által játszott Dom, sok problémát túlélt szerelméről, amelyről Diesel úgy gondolja, hogy ez a filmtörténelem egyik legnagyobb szerelme:

A franchise egyik legnagyobb áldása számomra a Michelle-lel való kapcsolatom. Már többen is elmondták nekem, hogy a Dom és Letty közti szerelem lehet a legnagyobb szerelmi történet, amit valaha a filmvásznon láttak. Húsz évvel a hátunk mögött teljesen megértem ezt az álláspontot.”

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló