Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad Ezra Millerről



Betöltötte a 30. életévét a Flash és a Legendás Állatok színésze, akit sokan csak a botrányairól ismernek.A gyermekkori beszédhibáját operaénekléssel kúrálta ki: Miller 1992. szeptember 30-án született Robert Miller és Martha Koch harmadik, de első fiú gyermekeként. Bár az édesanyja táncművészként dolgozott, mégis Millert nem miatta, hanem a beszédhibája miatt állt színpadra, ugyanis gyerekkorában dadogott.

Ugyan járt beszédterapeutához, mégis saját bevallása szerint ahelyett, hogy ez segített volna rajta, inkább csak még jobban tudatosította benne, hogy valami baj van vele. Végül egy óvónő tanácsára kezdett énekórákra járni 6 éves korától kezdve, majd hamarosan szerepet osztottak rá Philip Glass egyik operájában, ami után a világ egyik legrangosabb operaháza, a Metropolitan gyerekkórusának tagja lett.

Szexszektát alapított és kiskorú lányokat cserkészett be: Bár Miller biszexuálisnak vallja magát, mégis a botrányai is azt mutatják, hogy inkább a lányokat szereti. Azt követően, hogy tavasszal többször is letartóztatták Hawaii-on, az újságírók nekiálltak előásni a színész korábbi viselt dolgait.

Ebből a kutatásból derült ki, hogy 2020-ban, a Legendás állatok 3. koronavírus-járvány miatti szünetében, szexszektát alapított Izlandon. Ekkor készült az elhíresült fojtogatós videó is, de az is nyilvánosságra került, hogy Miller hosszú, drogokkal megspékelt szexorgiákat tartott fiatal lányokkal.

A visszaemlékezések szerint sokan nem merték otthagyni a színészt, mert féltek tőle a nagyon ingadozó hangulata és a váratlan dühkitörései miatt, ami mellett olykor azt állította, hogy ő az újjászületett Messiás.

Az is idén derült ki, hogy néhány évvel ezelőtt Miller becserkészett egy 13 éves, Harry Potter-rajongó amerikai őslakos lányt, akinek a szülei szerint a színész szexuálisan is kihasználta a gyereket.

A Warner gyakorlatilag megfenyegette: Miller lelkén sok bűn szárad, kezdve a betöréssel a fegyverrel való fenyegetőzésig, éppen ezért valakinek a környezetéből már közbe kellett volna lépnie, hogy megállítsa.

Ez azonban hosszú ideig nem történt meg, annak ellenére sem, hogy a színész barátai már intervenció szervezésébe kezdtek, de állítólag arra Miller családja és a Warner sem hajlott különösebben.

Végül azonban mégis a stúdió adott ultimátumot a színésznek, ugyanis a Flash már elkészült, tehát nem kereshetnek mást a főszerepre, ráadásul a DCEU egyik legfontosabb állomása a film, mert ez a film nyitja meg a multiverzumot ebben a filmes világban.

A Warner ezért három választási lehetőséget adott Millernek. Az első, hogy kezelteti magát és kiad egy bűnbánó közleményt. A második, hogy nem kezelteti magát, de nem is lesz több botránya, viszont ebben az esetben nem vehet részt a Flash promóciójában. A harmadik, hogy ha a színész semmin sem változtat, akkor a a stúdió kidobja a filmet.

Mivel állítólag Miller számára fontos a szuperhős, ezért úgy döntött, hogy az első megoldást választja, tehát orvosi segítséget kért és nyilvánosan bocsánatot kért. Ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy Miller tetteinek milyen büntetőjogi következményei lesznek, de az egyelőre mindenképpen jó hír, hogy a színész hajlandó kezeltetni magát, a Flasht pedig várhatóan 2023 júniusában bemutatják.

16 évesen otthagyta a sulit, miután Beethovennel álmodott: Millernek kamaszkorában volt egy sorsfordító rémálma, amiben Ludwig van Beethoven sírva panaszolta el neki, hogy nem elég jók a szimfóniái. Álmában a színész arra biztatta a híres zeneszerzőt, hogy ne adja fel az álmait, folytassa a próbálkozást, majd felébredve rögtön arra gondolt, hogy ott kell hagynia az iskolát.

Miller ugyanis így értelmezte az álmot:

„Szerintem a színészek felelősségéről szólt az álom, és arról, hogy áldozatokat, látszólag irracionális döntéseket kell hozni azért, hogy az ember hozzátegye a maga kis részét a művészet régóta épülő hatalmas birodalmához.”

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló