Ezeket a dolgokat talán még nem tudod Brendan Gleesonről (1. rész)



Meglepő érdekességek a 67 éves színészről.Leszerződött a Joker 2-höz: 2024-ben érkezik a Joker: Folie á deux, a 2009-es Joker folytatása, amiben visszatér Joaquin Phoenix, aki mellett Zazie Beetz, Lady Gaga és Brendan Gleeson is látható lesz.

Arról egyelőre nem lehet sokat tudni, hogy miről fog szólni a film, ám az biztos, hogy Gaga alakítja majd Harley Quinnt, így elindult a találgatás, hogy kit játszhat majd Gleeson. A színész elárulta, hogy a sztori nem érdekelte különösebben, mert sokkal inkább Phoenix Jokerben nyújtott teljesítménye nyűgözte le. Ők ketten korábban a Falu című M. Night Shyamalan-filmben dolgoztak együtt.

A kollégája játéka olyannyira elnyerte a tetszését, hogy elhatározta, hogy ő is szerepelni akart a folytatásban. Ugyanakkor a konkrétumokról csendben hallgat.

Egy film miatt nem tért vissza a színházhoz: Gleeson középiskolás kora óta játszott színpadon, amit később a tanítással párhuzamosan is folytatott. Egyszer egy interjúban elmondta, hogy tizenéves korában látta John Boorman Gyilkos túráját (1972), ami rendkívül nagy hatást gyakorolt az életére, ugyanis az abban látott szexuális erőszak és durva cselekmény mélyen megrázta.

Boorman, akivel a színész később együtt dolgozott A bűncézár című filmen, aljas dolgokat állít szembe a természet vad szépségével, méghozzá úgy, hogy közben megragadja a szereplők titkos motivációját és a logikátlannak tűnő döntéseit.

Gleesont színészként ezek a szerepek az érdeklik a leginkább, mert ezek által eljátszhatja az emberek rétegezettségét. Véleménye szerint a világon egyedül a film képes ilyen szintű összetettség ábrázolására, ezért nem tért vissza a színházhoz.

Évekig tanított középiskolában: Miután angol és ír nyelvből diplomázott Dublinban, Gleeson tanítani kezdte ezeket a tantárgyakat, valamint matematikát és testnevelést a külváros északi oldalán található Belcamp katolikus középiskolában.

A György-korabeli épületet az a híres építész, James Hoban tervezte, aki a Fehér Házat és annak ovális irodáját is. Sajnos az épületet tönkretették a vandálok és a tűz, miután 2004-ben bezárták az iskolát.

Colin Farrell barátjával Isten áldásának tekintik a Guinness Zero sört: Farrell és Gleeson filmjeinek visszatérő elemei a kocsmák és azok a jelenetek, amelyekben sört isznak, ám az nem igazi alkohol, mivel ha az lenne, akkor az nem jelentene sok jót a forgatás végkimenetelére nézve.

A sör helyettesítésére sok módszer (például kóla vagy narancslé habbal) létezik a filmiparban, de azoknak az íze általában szörnyű és rossz emlékeket idéznek fel a színészekben. Farrell és Gleeson kedvenc sörének alkoholmentes változata azonban lehetőséget adott nekik arra, hogy a megszokott ízt és állagot élvezhessék munka közben, méghozzá úgy, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy lerészegednek.

Annak érdekében, hogy megőrizzék a karakteres ízt és állagot, négy éven keresztül fejlesztették a sör alkoholmentes változatát a gyár felelős munkatársai. Az ital ugyanazokból a természetes összetevőkből, különleges eljárással készül.

A színészek azonban nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is hasznát veszik az alkoholmentes sörnek, hiszen annak fogyasztása közben sokkal több órán keresztül beszélgethetnek tiszta fejjel egy pubban, ha éppen erre vágynak.

Rémtörténettel traumatizált egy kisgyereket: A sziget szellemei apropóján kérdezték meg Gleesont a filmben szerepet kapó fantasztikus elemekről és folklórról, főként a banshee-ről, aki az ír legenda szerint jajveszékeléssel jelzi, hogy valaki hamarosan meghal a házban.

Városi gyerekként azonban a színész nem hallott erről, ám mesélt egy történetet a boogeymanről, akivel a kisgyereket szokták ijesztgetni. Az elbeszélés szerint Gleeson egy 4-5 év körül német kisgyerekre vigyázott, amikor úgy gondolta, hogy jó móka lesz rémtörténetet mesélni neki. Természetesen a gyereket sokkolta a történt, a szülők pedig teljesen kiborultak, amikor kiderült, hogy Gleeson mit tett a gyerekükkel.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló