Rémisztő dolgokról beszéltek a gyerekek



Internetes történetek, amelyekben a gyerekek olyasmit mondtak, amitől kirázta a hideg a felnőtteket.A mostohaapa nagyapjának nevezte magát a kisfiú: „Úgy 3 vagy 4 éves korában az unokaöcsém kibámult a szüleim konyhájának ablakán. Anyukám az egyik nap megkérdezte, hogy mit néz, mire az unokaöcsém azt felelte, hogy korábbi életében Alphonse volt a neve, és anyukámnál is nagyobb volt. Később kiderült, hogy Alphonse a mostohaapám nagyapja volt, akiről szinte soha nem beszéltünk.”

Pontos leírást adott a halott mamáról a kislány: „Az apukám 12 évesen látta, hogy meghal az anyukája. Erre nagyon élesen emlékszik. A testvérem az egyik éjjel felkelt, majd az apánk ágyához ment, hogy megkérdezze, az apukánk anyja piros pulcsiban, farmerban, tornacipőben, copfba fogott szőke hajjal halt-e meg.

Az édesapánk döbbenten erősítette meg a húgom leírását. A testvérem erre megkérdezte, hogy milyen színű volt a szeme, mire apa azt felelte, hogy kék. A húgom közölte, hogy azok már nincsenek, csak az üres szemgödrök, majd egyszerűen visszasétált az ágyába.”

A láthatatlan öreg hölgy: „Ebédet főztem, amikor meghallottam, hogy a kistestvérem beszélget valakivel. Odamentem hozzá, hogy megkérdezzem kivel beszélget. Ő azt felelte, hogy egy öreg hölggyel, aki nagyon vicces, de nem hasonlít rám.”

Vetélés után térhetett vissza a kisfiú: „Az osztályteremben játszottam a 3 éves öcsémmel, aki azt mondta, hogy másodjára volt az anyukánk hasában. Arról is beszélt, hogy nagyon meleg volt ott, de sokszor érezte magát betegnek.

Az egyik nap annyira rosszul lett, hogy valakik azt mondták neki, hogy el kell mennie. Ő nem akart, de megígérték neki, hogy egyszer még visszajöhet ide. Nagyon kiborultam a történeten, ezért elmondtam az anyukámnak, mert emlékeztem, hogy 10 éves koromban, az öcsém születése előtt, volt anyukánknak egy vetélése.”

Véresnek látta a kezeit: „Nagyjából 2 éves lehettem, amikor visszatérő rémálmok kínoztak. Beszéltem, járkáltam, gyakran a szüleim ágyában kötöttem ki. Az egyik éjjel az anyukám nem talált az ágyban, ezért a keresésemre indult. A nappaliban voltam. Amikor anyukám megpróbált felvenni, akkor ordítozva kértem, hogy mossa le a kezemről a vért.”

Az előző édesanya: „Nagyon furcsa dolgot mondott a nagymamánknak az öcsém, aki kijelentette, hogy ezt az anyukáját jobban szereti, mint az előzőt, mert az bezárta egy szobába, majd festéket ivott, és meghalt.”

Nagyi reinkarnálódhatott az unokában: „A születésem előtt két évvel meghalt nagymamám után kaptam a nevemet. A halála után én voltam az első unoka, ezért nagyon kíváncsi voltam rá gyerekkoromban. Az egyik nap, amikor anyukám felébredt, akkor az ágya mellett álltam, és azt kérdeztem, hogy emlékszik-e arra, amikor én voltam az anyuka, és ő a gyerek.”

Szekrényből beszéltek hozzá: „Egyszer, amikor lefektettem a körülbelül 2 éves lányomat, akkor azt kérdezte tőlem, hogy „mama, ez ki?”, visszakérdeztem, mire azt a választ kaptam, hogy kik azok, akik a szekrényből beszélnek hozzá.”

A halott nagymamáját látta a kisgyerek: „A volt férjemmel elvittük a gyerekeinket az apám házába, ahol az egyik üres szobában játszottunk. Az egyik szekrény ajtaja kinyílt. A 3 éves gyerekem ekkor felugrott, és azt mondta, hogy megjött a nagymama. Ő akkor már rég halott volt.”

Megöléséről és visszatéréséről mesélt a kislány: „Az egyik nap fürdeni vittem a két és fél éves lányomat, miközben a nejemmel arról beszélgettünk, hogy mennyire fontos a privát tisztaság. A lányunk egyszer csak közölte, hogy senki se érhet hozzá ott, mert egyszer megpróbálták. Valaki berúgta az ajtó, és megpróbálta, de ő ellenállt, minek következtében meghalt, és most itt van. Ezt úgy mesélte el, mintha mi se történt volna.”

Rémisztően viselkedő gyerek a boltban: „Élelmiszert mentem vásárolni, amikor a boltban felém sétált egy idegen, 7-8 év körüli gyerek, aki a kezemet kezdte huzigálni. Lenéztem rá, mire az egyik ujjával torokmetsző mozdulatot tett, majd elsétált.”

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló