Valentin-napon történt bűncselekmények (1. rész)



Még nem sikerült megoldani ezeket a gyilkosságokat, eltűnéseket.Rejtélyes autóbalesetben halt meg Antonio Saldivar: 2014. február 14-én a 17 éves, Houstonban élő, Antonio Saldivar elkérte az anyja kocsiját, hogy meglátogathassa a barátnőjét, akinek egy macit és egy medált szeretett volna ajándékozni, ám a tinédzser eltűnt azon az éjszakán.

Az anyja csak hajnali 4 órakor érte el a fiát, aki azt mondta, hogy hazafelé tart. Fél órával később az anya autója betonpillérbe csapódott, de Antonio nem ült a kocsiban, viszont a cipője benne maradt. Február 27-ig nem találták meg a tinédzsert, akinek a holttestét a Texas Port fémhulladékok újrahasznosításával foglalkozó cég alkalmazottja fedezte fel.

Antonio teste csapdába esett víz alatt a Houston-i kikötőben, a baleset helyszínétől 3 kilométerre. A fiú nadrágjában megtalálták az ajándéknak szánt medvét, amiből arra következtettek, hogy soha nem jutott el a barátnőjéhez.Antonio családja a mai napig keresi a választ arra, hogy hogyan és miért kellett meghalnia a tininek.

A volt férj talált rá a meggyilkolt családjára: 1985-ben, a kétszeresen elvált, 37 éves Cassandra Rundle, egyedül nevelte a 12 éves Detricket és a 10 éves Melanie-t, a coloradói Springsben. Február 14-én a nő volt férje megjelent az otthonukban, hogy átadja a Valentin-napra szánt lemezt, ám csak a brutálisan meggyilkolt családot talált a házban.

Cassandra meztelen teste az ágyban hevert. Kiderült, hogy megkötözték, megverték, megerőszakolták, majd megölték. Melanie holtteste ugyanilyen állapotban hevert a saját hálószobájában, de neki a koponyáját is betörték és küzdelemre utaló nyomokat is felfedeztek rajta.

Detricket halálra verték a hálószobájában. Mellette ott hevert egy véres jégkorong, amit a család minden tagjánál fegyverként használtak. Úgy tűnt, hogy Detrick már reggel elment, még a gyilkos érkezése előtt, majd akkor érkezett vissza, amikor a gyilkosságok folyamatban voltak.

Kiderült, hogy a halála előtti napokban Cassandra hirdetéseket adott fel a helyi újságban, amire több, mint 80 válasz érkezett, a nő pedig több személlyel is kapcsolatba lépett, de a hatóság senkit sem tudott összekapcsolni a gyilkosságokkal.

A gyanú árnyéka egy korábbi katonára, Philip E. Wilkinson vetült. Ő jelenleg halálsoron van, mert 1992-ben meggyilkolt egy anyát és annak két gyermekét. Ez a bűncselekmény hasonlít a Rundle-gyilkosságokhoz, ám nem sikerült Wilkinsont az ügyhöz kapcsolni, ami már 30 éve megoldatlan.

Baleset után tűnt el Marcy Jo Andrews: 1984-ben az akkor 24 éves Marcy Jo Andrews úgy döntött két barátnőjével, hogy együtt fogják tölteni a Valentin-napot egy partin, Casey Nowicki lakásán. Később Nowicki haza akarta vinni a lányokat, de egy viaduktba zuhantak az autóval.

Andrews bokája megsérült. Nowicki odaadta a lány barátnőinek a kocsi kulcsát, és megkérte őket, hogy hívjanak egy vontatót, míg ő hívott egy taxit, amivel kórházba akarta vinni Andrewst. Később a hátramaradt barátnők felhívták Nowicki-t, és beszéltek a lánnyal, ki rémülten állította, hogy Nowicki soha nem vitte kórházba. Ekkor beszéltek vele utoljára.

A következő napokban a barátnők elmentek Nowicki-hez, aki nem engedte be őket a lakásba és azt állította, hogy Andrews már elment. Amikor bejelentették a rendőrségen az ügyet, akkor Nowicki ugyanazt a történetet mesélte, mint a barátoknak.

A rendőrség 2000-ben letartóztatta Nowicki-t. Az ügyészség szerint Nowicki a lakásába vitte a lányt, ahol THC-vel bedrogozta, hogy megerőszakolja. Az ügyészség rengeteg tanút talált, akik azt állították, hogy a baleset utáni napokban látták a lányt Nowicki lakásában.

Az egyik tanú, Michael John Panisi azt vallotta, hogy látta a meztelen, radiátorhoz kötözött Andrewst, aki egy másik esetben a földön feküdt. Nowicki-t életfogytiglanig tartó szabadságvesztésre ítélték. Marcy Jo Andrews továbbra se került elő.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló