Nem akar otthon ülni Ivor Ward, aki 98 évesen is dolgozik



A brit dédnagypapa inkább fiatalok között tölti az idejét.98 évesen is kitartóan dolgozik Ivor Ward, aki nem akar otthon ülni magányosan. A brit dédnagypapa heti négy napot dolgozik egy gyógyszeripari gyárban termelési alkalmazottként, ahol 80 évesen állt munkába. Korábban szolgált a hadseregben és profi pókerjátékosként is tevékenykedett.

79 esztendősen kipróbálta, hogy milyen a nyugdíjas élet, de állítása szerint csak egy napig bírta, ugyanis annyira unta, hogy inkább munka után nézett:

„Egy nap bőven elég volt nyugdíjasként, teljesen megőrjített, úgyhogy szinte azonnal visszamentem dolgozni. Jól összebarátkoztam a fiatal kollégáimmal, akikkel munkán kívül is szívesen töltöm az időmet. A hétvégéken összejövünk pókerezni, iszogatni és meccset nézni. Az én generációm az iskola befejezése után egyből dolgozni kezdett, én ezt szoktam meg, és nem akarok változtatni ezen.”

A férfit, aki négy dédunokája miatt „szuperdédi”-ként becéznek, 30 éve özvegyült meg, és ha nem dolgozna, akkor magányosan ülne otthon, mivel a dédunokáival sem lehet annyit, amennyit szeretne.

„Rengeteg olyan idős embert ismerek, akik azzal töltik az egész napjukat, hogy otthon ülnek. Szerintem ez a vég, mivel megszokod, hogy felkelsz 10 órakor, aztán egész nap a pizsamádban ülsz. Nekem ez nem kell. Inkább fiatalok között vagyok.

Hétfőtől csütörtökig reggel 7-től délután 3-ig dolgozom. Nagyszerűen érzem magam, minden rendben az egészségemmel és szellemileg is fitt vagyok. Boldogan megyek be dolgozni, mivel a munka nélkül nem csinálnék semmit, gyorsan megöregednék. Mindenképpen dolgozni akarok, még akkor is, ha betöltöm a 100 évet.

Azt követően tartani akarok egy év szünetet, hogy beutazzam a világot és pókerversenyeken induljak. Szeretném élvezni az életet, és nem otthon keseregni azon, hogy eljárt felettünk az idő. Csak egy életünk van!” – fejtette ki a döntésének okát és további terveit Ward.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló