Márciusi csillagjóslat
Így alakulhat a tavasz első hava!Kos: Ne keseredj el, ha kisebb akadályokba ütközöl a terveid megvalósítása során márciusban, ugyanis könnyen lehet, hogy ez azért történik, mert az Univerzum valami jobbat szán neked! Kerüld az olyan rossz szokásokat, amelyekre érzelmi alapon lenne szükséged, így például az italozást, a dohányzást és az édességeket, mert ellenkező esetben gyomorpanaszok kínozhatnak!
Bika: Bár nem lesz könnyű, mégis próbáld magad távol tartani a veszekedésektől márciusban! Ez azért nagyon fontos, mert ha alábbhagy az önkontrollod, akkor az könnyen egy régi kapcsolatod végéhez vezethet, vagy saját magadnak okozhatsz balesetet.
Ikrek: Márciusban fontos, hogy ne foglalkozz a munkahelyi pletykákkal és megjegyzésekkel, mert előfordulhat, hogy rosszul értelmezed azokat! Ha fizikailag és érzelmileg túlhajtod magad, akkor annak szó szerint heves szívdobogás lehet a következménye a tavasz első havában. Ha kétségek gyötörnek, akkor mindenképpen járj utána a dolgoknak! A telihold segíteni fog az önkontrollban márciusban, aminek időszakában másik munkahelyet vagy párt is választhatsz.
Rák: A tavasz első hava remek időszak lehet ahhoz, hogy fontos döntéseket hozz meg. A változások eleinte megijeszthetnek, de légy bátor és élj a lehetőségekkel, még akkor is, ha némelyik kicsit kellemetlen a számodra!
Oroszlán: Te sem csinálhatsz mindent egyszerre, márciusban mégis megpróbálod, aminek eredménye csak az lesz, hogy kifáradsz és romlik a teljesítményed. Ha ezt nem akarod, akkor készíts fontossági sorrendet a tennivalóidról, majd az alapján intézz el mindent, ugyanis csak így győzheted le az akadályokat, amiben a bolygók is segítenek.
Szűz: A terveidet akadályok nélkül valósíthatod meg márciusban, aminek heteiben bátran engedd szabadon szárnyalni a fantáziád, még akkor is, ha az elképzelésed megvalósíthatatlannak tűnik eleinte! Ha megfelelő a hozzáállásod, akkor minden sikerülhet a tavasz első havában. Ha van párod, akkor ebben ő is segíthet.
Mérleg: Márciusban túl nagy feneket kerekítesz a jelentéktelen dolgoknak, majd azok hatása alá kerülsz. Ha ezt elkerülnéd, akkor a kis apróságokon való aggódás helyett inkább keress megoldásokat és próbálj pozitívan gondolni a tavasz első havában! Az égiek támogatni fognak mindenben, de a siker érdekében neked is tenned kell!
Skorpió: Fontos, hosszú távra szóló dolgok történhetnek veled a munkádban és a magánéletedben egyaránt. Ha kapcsolatban élsz, akkor minden rendben lesz, a párod sikerei rád is jó hatást gyakorolnak.
Nyilas: Március elején az égiek segítenek lecsillapítani a kedélyeket. Ha úgy érezted, hogy az anyagi helyzeted nem teszi lehetővé a terveid megvalósítását, akkor egy kis bátorsággal előleget, fizetésemelést, vagy jobban fizető állást szerezhetsz márciusban.
Bak: Ha munkahelyet váltanál, akkor márciusban teljesülhet a vágyad, ezért próbáld erre fordítani az energiádat anélkül, hogy közben teljesen kimerülnél! Ha az egészséged terén vannak eddig figyelmen kívül hagyott tüneteid, akkor azok felerősödhetnek a tavasz első havában. Ha ezt elkerülnéd, akkor menj el orvoshoz és hallgass a megérzéseidre! Márciusban kerüld azokat a helyeket, ahol rosszul érzed magad!
Vízöntő: Márciusban rád törnek az emlékek, amikkel nehezen birkózol meg, ezért a múltban rekedsz és sokat aggódsz azon, hogy mi történhetett volna. Ha eddig ehhez nem volt bátorságod, akkor a tavasz első havában ideje, hogy válassz egy utat, amelyen végigmész! Légy magabiztos, mert a március remek lehetőséget tartogat a számodra szakmai és szerelmi téren is!
Halak: Az otthonoddal kapcsolatban akadhatnak problémáid márciusban, de ezeket sikerül megoldanod. A tavasz első havában lehet, hogy az egyik ismerősödhöz költözöl, vagy vásárolsz, esetleg bérelsz egy ingatlant.
A munkádban és az otthoni feladataidban komoly hozzáértésről tehetsz tanúbizonyságot a napi tennivalóid tekintetében, még akkor is, ha ezek miatt álmatlanul töltöd az éjszakákat. Mivel a munka alaposan kimerít márciusban, ezért vegyél ki szabadságot!
(Forrás: joportal.hu)
Ajánló
Ajánló
-
Facebook