Kit temethettek el a világ legtitokzatosabb sírjába?



Csak az állítólagos férje láthatta az elfátyolozott nő arcát.A városi legendák képesek igazán vonzóvá tenni egy-egy helyet, ahova valószínűleg akkor nem sok turista menne el, ha csak száraz adatokat hallana róla, főleg akkor nem, ha temetőről van szó, mivel elég lehangoló ott sétálni.

Ha azonban egy sírhoz rejtélyes, megfejtetlen legenda kapcsolódik, akkor garantálható, hogy sokkal többen látogatnak el hozzá. Ezt bizonyítja a Szent Pál temetőben található ismeretlen nő nyughelye is, ami napjainkban igazi turistalátványosság.

A városi legenda 1816-ban repít vissza minket, ugyanis ekkor szállt le egy hajóról az ismeretlen pár a virginiai Alexandria kikötőjében. Az asszony súlyos beteg volt, valószínűleg tífuszban szenvedett, ezért azonnali orvosi kezelésre szorult.

A pár a Gadsby's Tavernben szállt meg. A következő hetekben a nő senkivel sem beszélt, az arcát pedig fekete fátyollal takarta el, hogy senki se láthassa meg a férjén kívül. Habár az idegen asszony megkapta az orvosi segítséget, végül mégis meghalt.

A tragédia bekövetkezte után, a férj nagyon gyorsan intézkedett a temetésről, aminek keretében a helyi Szent Pál temetőben helyezték el az elhunytat. A férfinak nem volt pénze sírkőre, ezért egy helyi kereskedőtől, Lawrence Hilltől vett fel kölcsönt.

Habár ebből arra következtethetnénk, hogy a férj egy egyszerű sírfeliratot rendelt, a könnyen megfizethető kőből, mégis ennek az ellenkezője történt, ugyanis a rejtélyes férfit hatalmas emléktáblát állíttatott, amire az alábbi feliratot rendelte meg:

„Egy Idegen Asszony emlékére, akinek halandó földi léte 1816 októberének 14. napján véget ért. 23 évet és 8 hónapot élt. Eme követ vigasztalan férje állíttatta, akinek karjai közt lehelte ki végső leheletét, és aki Isten oltalma alatt minden tőle telhetőt megtett, hogy enyhítse a halál jeges hidegségét.”

A megemlékezést Alexander Pope egyik verséből vett néhány sorral és bibliai idézettel zárta le a férj, akit valószínűleg azért nem érdekeltek a költségek, mert soha nem akarta rendezni a számlát. Ezt bizonyítja, hogy a férfi úgy tűnt el a városból, hogy nem rendezte az orvosi számlákat, a szállásdíjat és a temetés költségeit, ugyanis az általa hátrahagyott pénz hamis volt.

A különös ügy még 70 évvel később is izgatta az emberek fantáziáját, aminek eredményeként több összeesküvés-elmélet is született. Az egyik teória szerint az idegen asszony neve Theodosia Burr Alston lehetett, tehát Aaron Burr lánya, aki 1812 környékén tűnt el a tengerben. A lány eltűnése nyomán több összeesküvés-elmélet született. Az egyik szerint Theodosia csak megrendezte a halálát, mert el akart menekülni a szerelem nélküli házasság elől.

Mivel az ismeretlen nő férje nem engedte, hogy mások lássák a felesége arcát, ezért az sem elképzelhetetlen, hogy az asszonyt könnyen felismerhették volna mások. Egy másik teória azt állítja, hogy nő, valójában Bonaparte Napóleon volt, aki női ruhában bujkált a száműzetése elől.

Egy másik elmélet már arról szól, hogy az idegen asszony Blanche Fordan, akit az állítólagos férj hipnotizált, hogy így vehesse feleségül, mert a nő valójában mást szeretett. Az, hogy valójában ki fekszik a világ legrejtélyesebb sírjában, 200 éve és ma is rejtély.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló