Készüljünk fel a téli sportolásra!



A legjobb síelős helyek és néhány hasznos tanács.Hétvégén leesett az első komolyabb hó hazánk egyes területein, ennek a hírnek pedig azok örülnek a leginkább, akik alig várják, hogy hódolhassanak a kedvenc téli sportjuknak. A síelés szerelmesei például máris kezdhetik kiválasztani, hogy melyik pályát fogják kipróbálni.


Ebben az esetben nem kell azonnal külföldre indulnunk, mert hazánkban két meseszép hely is várja a síelőket. Ezek közül az egyik Magyarország legmagasabb pontja, a Kékestető, ahol három kilométernyi, jól karbantartott pályán, alpesi környezetben, síelhetünk. Mivel a Kékestetőn a tányéros lift mellett csákányos is üzemel, ezért nem kell sok időt sorban állással töltenünk. Ha meguntuk a síelést, akkor motorszános túrán fedezhetjük fel a Mátrát!


Hazánk másik síparadicsoma Dobogókő, ahol két pálya várja a síelőket. Emellett egy hatszáz méter hosszú felvonó könnyíti meg a dolgunkat. Itt is csinálhatunk mást a síelésen kívül. Ha pihenni szeretnénk, akkor a pálya tetején meleg büfés melegedőházban időzhetünk. A gyerekeket szánkópálya várja.


Ha inkább külföldre utaznánk, akkor elég csak Romániáig mennünk. A Semenic, magyarul Szemenik-hegység 11,4 kilométer hosszú sípályával várja a téli sport szerelmeseit. A régi és az új pályákat egy 5,6 kilométeres erdei út köti össze.


Természetesen Ausztria is szeretettel várja a síelőket Innsbruckba. Tirol tartomány székhelyének csak annyi a hátulütője, hogy rengeteg magyar jár ide. Innsbruck pályái kifejezetten a haladó síelőknek készültek, úgyhogy kezdőként inkább csak kiránduljunk, és élvezzük a festői tájat, hangulatos utcácskákat, és fedezzük fel a Cloud 9 Iglubart, ami egy hatalmas jégből épített szórakozóhely!


Lengyelország is tartogat számunkra felejthetetlen síparadicsomot. A Zakopane igazi téli álomvilág akkor is, ha nem kifejezetten síelni érkezünk. Zakopane csodálatos pályái mellett, ötven kisebb-nagyobb sífelvonó, wellness fürdők, és szállodák várnak ránk. A síparadicsom legnagyobb előnye az, hogy minden tudásszinthez találhatunk egy megfelelő pályát, illetve két síelés között felfedezhetjük Varsót!


Franciaországban
a Les Arcs 450 kilométernyi sípályája várja a síelőket. Az óriási pálya egy 2003-as fejlesztés az eredménye, mert akkor kötöttek össze két síterepet a felvonókkal. Les Arcs környékén 15 kisebb-nagyobb település található, tehát lesz hol szállást találnunk.


Olaszország esetében
Livigno száz kilométernyi sípálya várja a sportos turistákat, de azokat is, akik nincsenek annyira oda a síelésért, mert a városba szórakozhatunk, uszodákba mehetünk, korcsolyázhatunk, szaunázhatunk, lovas szánon kirándulhatunk és rengeteg étteremben ehetünk.Ha tehát úgy döntünk, hogy a telet is sportolás töltjük, akkor rengeteg választásunk van, de ilyenkor is fontos, hogy vigyázzunk a test épségünkre, hiszen télen olyan csúnya sérüléseket szenvedhetünk, mint a rándulások, húzódások, és a különböző törések.


A combnyaktörés főleg az idősebb korosztály számára veszélyes, hiszen az ő csontszerkezetük már legyengült. A fiatalok legtöbbször bokaficam, csukló- és alkartörés miatt fordulnak orvoshoz.


Ezeket a sérüléseket elkerülhetnénk, ha figyelembe vennénk, hogy a téli sportok, a korcsolyázás, a síelés, a szánkózás nagyon veszélyesek lehetnek, és olykor ezeknél súlyosabb sérüléseket is szerezhetünk.


A síelés esetében gyakori a térd elülső keresztszalag sérülése, amivel sokszor együtt jár a csúszóporc és az oldalszalag sérülése is.
Ebből következik, hogy ne menjünk felkészületlenül síelni, főleg akkor ne, ha még kezdőnek számítunk. Ha szeretnénk tenni azért, hogy elkerüljük a bajt, akkor a síelés előtt vegyünk részt egy több hetes felvezető tréningen!


A síelés
különösen megterhelő a szervezet számára, mert a nagyobb magasságokban alacsonyabb az oxigénkoncentráció, és szárazabb a levegő, ezért hónapokkal korábban futással, biciklizéssel kell erre felkészülnünk!


Érdemes kipróbáln
i a síszimuláltort, ami egy új fejlesztésű kondicionáló eszköz, amivel átérezhetjük a siklást a pályán. Ezzel egyszerre fejleszthetjük az egyensúlyérzékünket, a kondíciónkat, erősíthetjük a keringési rendszerünket, és a síeléskor használt izomcsoportunkat.


Télen is fontos a bemelegítés, és az aktív levezetés. Ezekkel sikeresen csökkenthetjük a balesetek kockázatát. A megfelelő táplálkozásról se feledkezzünk el, mert sportoláskor megnő az energia- és vitaminszükségletünk. Emellett rendszeresen igyunk, és a pihenésre is szánjunk elegendő időt. Meleg, száraz, réteges öltözetre, és kényelmes sícipőre is szükségünk lesz!


Az alapos felkészüléshez az is hozzátartózik, hogy elmegyünk egy orvosi vizsgálatra, és tanácsadásra! Mindezek mellett a következő tanácsok megfogadása is segít, hogy elkerüljük a síbaleseteket:


1.
Mindig a kijelölt, biztonságos sípályákat használjuk síelésre és snowboardozásra!
2. A jégre csak akkor menjünk, ha azt megengedték!
3. Mindig viseljünk kesztyűt!
4. A bot pántját ne tekerjük a kezünkre! Ezzel sok kézsérüléstől megkímélhetjük magunkat.

5. A megfelelő térlátás és mélységélesség miatt, használjunk megfelelő kontrasztos üveg síszemüveget!
6. A statisztikák szerint a legtöbb síbaleset délután történik, ezért
akkor fejezzük be a sportolást, és pihenjünk, ha fáradtak vagyunk!
7.
Ne igyunk alkoholt, mert az csökkenti a koncentráló képességet, megnöveli a kihűlés valószínűségét!
8. Mindig tartsuk be a szabályokat!


(Forrás: oxygenwellness.hu, bien.hu )

 

Ajánló

Ajánló