Az Így jártam anyátokkal álompárja utált csókolózni



Nyolc sztárpár, aki nem élvezte a csókjelenetet!Filmet nézve irigyelhetjük azt a színészt vagy színésznőt, akinek lehetősége van egy olyan sztárral csókolózni, akivel mi is szívesen összeérintenénk az ajkainkat, ám olykor kiderül, hogy a jelenetben szereplő színészek egyáltalán nem élvezték a csókot.

Alyson Hannigan és Jason Segel: Az Így jártam anyátokkal című sorozat közönségkedvenc párosa volt Lili és Marshall, ám Alyson Hannigan és Jason Segel csak azt követően tudta igazán hitelesen alakítani a fülig szerelmest, miután Segel leszokott a színésznő kedvéért a dohányzásról, ugyanis Hannigan nem bírta elviselni a férfi gyomorforgató cigiszagát, egy ponton pedig közölte, hogy nem hajlandó vele forgatni.

Emma Watson és Rupert Grint: 9 éves koruk óta a legjobb barátok Emma Watson és Rupert Grint, akiknek tiniként a Harry Potter és a Halál ereklyéiben kellett csókolózniuk. Grint erről azt nyilatkozta, hogy természetellenesnek és undorítónak érezte a jelenetet.

Valószínűleg úgy érezhette, mintha a testvérével kellene csókolóznia. A jelenetet négyszer kellett megismételni, mert Watson is zavarban volt, ugyanis nem tudta, hogy használja-e a nyelvét, vagy ne. A nézők mindebből semmit sem érzékeltek, csak örültek, hogy a két karakter végre összejött.

Kirsten Dunst és Brad Pitt: A színésznő csak 11 éves volt, amikor életében először csókolózott, méghozzá az Interjú a vámpírral című filmben, ahol Brad Pitt volt a partnere. Kirsten Dunst azt nyilatkozta, hogy a csók borzalmas volt. Persze lehet, hogy felnőtt fejjel már mást mondana.


Keira Knightley és Orlando Bloom: Sokan irigyelhették a Keira Knightleyt, akinek ajka Johnny Depp és Orlando Bloom ajkaival is érintkezhetett a Karib-tenger kalózaiban. Amikor később arról kérdezték a színésznőt, hogy melyik férfi csókolt jobban, akkor Knightley úgy fogalmazott, hogy „Johnny Depp nem volt rossz”.

Ebből a diplomatikus válaszból arra lehet következtetni, hogy a két közönségkedvenc közül egyik sem tud tisztességesen csókolni, vagy Knightley ennyire válogatós.

Reese Witherspoon és Robert Pattinson: Az Alkonyat őrület idején rengeteg nő álmodozhatott Robert Pattinson csókjáról. Reese Witherspoon a Vizet az elefántnak című filmben megtapasztalhatta, hogy milyen a csók a bálvánnyal, és elmondása szerint, azóta is úgy érzi, hogy erőszakot tettek a szájával.

Maga Pattinson is bevallotta, hogy a forgatás idején meg volt fázva, szipogott, folyt az orra, ez az állapot pedig minden, csak nem szexi, ráadásul egyszer Witherspoon hajában törölte az orrát.

Dakota Johnson és Jamie Dornan: Mindenki tudja, hogy Dakota Johnson és Jamie Dornan ki nem állhatja egymást. A szürke ötven árnyalata trilógia két főszereplője nem egyszer elmondta, hogy rémálomként élk meg az intim jelenetek forgatását, és nemcsak utálják egymást, hanem egyenesen undorodnak egymástól.

Liam Hemsworth és Jennifer Lawrence: Az Éhezők Viadalának első része, A kiválasztott után derült ki, hogy Jennifer Lawrence sem egy csókbajnok. A színésznő filmbeli partnere, Liam Hemsworth azt nyilatkozta, hogy szörnyű volt Lawrence lehelete, főleg azért, mert mindig hagymát evett, és gusztustalan volt a nyelvesük. A Futótűz után Josh Hutcherson is azt nyilatkozta, hogy Lawrence csókja nyálas.

Thandie Newton és Tom Cruise: A Mission Impossible 2-ben csókolózott Thandie Newton és Tom Cruise. A színésznő később úgy jellemezte a kollégája csókját, hogy undorító és nagyon nedves, ezért végig azon járt az esze, hogy még hányszor kényszerül ilyen jelenetre.

(Forrás: noiportal.hu)

Ajánló

Ajánló