Zöldebb technológiák érkezhetnek 2020-ban



Milyen újdonságokra számíthatunk idén?Zöldebb technológiák: Mostanában nagyobb szerepet kap a környezetvédelem és a klímatudatosság, aminek jegyében a világ számos cége azon munkálkodik, hogy zöldebbé tegye a termékeit és a szolgáltatásait.

Ez hajtja az okostelefonok gyártóit is, ugyanis a becslések szerint 2019-ben hozzávetőleg 1,3 milliárd új telefont adtak el, miközben nagyjából 18 milliárd az emberek fiókjában foglalja a helyet. Ez hatalmas pazarlás, és a környezetnek is árt, mert az elektronikai eszközökben ritka, környezetszennyező módon bányászható fémek is találhatóak, de a műanyag sem hiányzik belőlük.

A telefonokon kívül a tévék, a háztartási eszközök és más elektronikai termékeket gyártó cégekre is nagy nyomás nehezedik abban a tekintetben, hogy a gyártási folyamatok zöldebbek, a készülékek pedig könnyebben javíthatóbbá váljanak. Ehhez hasonló igénynek kell majd megfelelnie a szolgáltatoknak is.

Kvantumszámítógépek: A Google mérnökei elérték, hogy egy kvantumszámítógép 200 másodperc alatt oldjon meg egy olyan feladatot, amihez a világ leggyorsabb komputerének tízezer évre lett volna szüksége. Állítólag ezzel a Google elérte a „kvantumfölényt”.

A protonok és elektronok szintjén értelmezhető műveletek azért igazán fontosak, mert a kvantumszámítógépek nem feltétlenül algoritmikusan lépésről lépésre oldják meg a problémákat, hanem akár párhuzamosan, ami rendkívüli sebességre gyorsíthatja fel a számítógépeket.

Ez az emberek egész életére kihatással lesz, hiszen a régi technológiát gyorsan fel fogják váltani a kvantumgépek.

Új űrhajók: 2019 végén a Boeing sikeresen tesztelte a CST-100 Starlinert, amivel egyszerre hét űrhajós juthat ki a Föld légkörén kívülre. A cél az lenne, hogy 2020-ban már utasokkal a fedélzetén induljon a CST-100 Starliner.

A Virgin Galactic 2020-ban szeretné végre elérni, hogy utasokat szállítson az űrbe, ugyanis a cég alapítója, Sir Richard Branson már 2010-re ígérte ezt a nagy mérföldkövet. Természetesen Elon Musk sem pihenést tervez 2020-ra. Ő a SpaceX Dragon űrkapszula további tesztelését tervezi, ha pedig ez sikerrel zárul, akkor megkezdődhet az emberek űrutaztatása.

Mindemellett folytatódik a közeli világűr feltérképezése, így például a Földet megközelítő aszteroidák szondázása, az Amazon-vezér, Jeff Bezos tulajdonában álló Blue Origin pedig azon dolgozik, hogy a New Shepard nevű rakétáján embereket vigyen az űrbe.

A Virgin Galactic első járataira immár több, mint 600-an tettek le foglalót, míg a végleges jegyért 250.000 dollárt kell majd kifizetnie annak, aki a világűrbe vágyik.

Felgyorsul a mobilnet: 2020-ban megérkezik az ötödik generációs (5G), amit már javában tesztelnek a szolgáltatok, így például Budapest belvárosában is. Míg 2019-ben csak 22 ország 40 mobilszolgáltatójánál vált elérhetővé az 5G-szolgáltatás, addig a 2020-as cél az, hogy ez több, mint a duplájára nőjön.

Az 5G leginkább azért fontos, mert jelentősen nagyobb sebességet nyújt, például egy nagy felbontású Blu-ray filmet 1-2 perc alatt le lehet vele tölteni. Az is legalább ennyire fontos, hogy az új mobilcellák sokkal több eszközt tudnak egyszerre kiszolgálni.

Hajlékony kijelzők: Senkit sem érne meglepetésként, ha 2020 első nagy szórakoztató-elektronikai rendezvényén, a Las Vegas-i CES-en tömegével jelennének meg a hajlékony kijelzők, amik miatt visszatérhetnek az összecsukható telefonok, csak most már érintőképernyős, „okos” verzióban.

(Forrás: nlc.hu)

Ajánló

Ajánló