Érdekességek Stan Lee-ről



Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 100 éve született képregényalkotóról.Alulról kezdve mászta meg a képregényes szamárlétrát: Az 1930-as években egyre népszerűbbé vált a képregény műfaja, ahol Superman adott hatalmas lendületet ahhoz, hogy további szuperhősök születhessenek. 1939 októberében a fiatal kiadónak számító Timely Publishing Co. jelentéktelennek vélt részlege, a Funnies, kiadta a Marvel Comics című füzetet.

A kiadványból két szuperhős is szót érdemel. Az egyik az android Human Torch, aki lángoló testtel, tűzcsóvákkal harcolt. A másik Namor, Atlantisz goromba hercege, aki április óta járkált ki-be a tengerből, hogy az emberiség oldalán harcoljon.

Az újságot 80 ezer példányban adták el, ezért a kiadó vezetője, Martin Goodman úgy döntött, hogy novemberben ismét kiadják a lapszámot, ami akkor már közel 800 ezer példányban kelt el. Goodman ekkor alapította meg a Timely Comics kiadót, valamint elkezdett lecsapni azokra a tehetségekre, akik már jártasak voltak a még mindig csak kialakulóban lévő műfajban.

Ekkor került a céghez Joe Simon. Az író-szerkesztő magával hozta az elképesztő odaadással és kreativitással rajzoló Jack Kirby-t. Kettejük munkájának köszönhető Steve Rogers, vagyis Amerika Kapitány, aki már 1941-ben harcba szállt a nácik ellen a képregények lapjain.

Az írói álmokat dédelgető, könyvmoly, fiatal Stanley Martin Lieber a nagybátyja közbenjárásnak köszönhetően került Timely Comicshoz, ahol 1939-ben kezdett dolgozni. Ebben az időben még csak az volt a dolga, hogy ennivalót vigyen az alkotóknak, ő töltötte fel a tintatartókat, valamint kiradírozta a tussal kihúzott rajzok ceruzanyomait.

Habár Stanley Martin Lieber már szerzett némi írói tapasztalatot a korábbi munkahelyein, mégis a Stan Lee álnevet csak 1941 májusában használta először, amikor az Amerika Kapitány harmadik számába írhatott egy rövid, két oldalas történetet, ami a Captain America Foils the Traitor’s Revenge címet viselte. A szöveges kis történet különlegessége az volt, hogy Amerika Kapitány pajzsa itt működött először bumerángként.

A DC-nek is alkotott: A kiadói feladatok elhagyása után, Lee nem hagyott fel az írással. A Karakuri Dôji Ultimo című manga megalkotásában társíróként vett részt, de írt egy merész rajzfilmsorozatot is, ami a Striperella címet kapta.

A 2000-es évek elején a DC-nél állította össze a Just Imagine sorozatot, amiben a DC karaktereit mutatta be a saját megközelítésében, stílusában. Például Batman egy birkózó, Wonder Woman környezetvédő volt.

2015-ben Peter Daviddel (X-Men: X-Faktor) írta meg a (kép)regényes életrajzát, graphic novel formájában, aminek Colleen Doran (Sandman) volt a rajzolója. A testvérével, Larry-vel Pókember kalandjain dolgozott. Ezek a napilapok képregényrovatában jelentek meg.

A képregényekben is cameózott: Kirby kreatív úton is levezette a Lee-vel szembeni mérgét, ugyanis a DC Comicsnál megalkotta Funky Flashman alakját, akinek a személyiségébe belegyúrta Lee minden negatív tulajdonságát.

Ezelőtt is volt képregényes megjelenése. Sőt, arra is akadt példa, hogy Kirby-vel közösen cameozott a Fantasztikus Négyesben, például a 10. szám címlapján, és a 3-as Annual-ben, ami Reed Richards és Sue Storm esküvőjéről szólt, ahol minden Marvel karakter igyekezett megjelenni.

A történet végén a két alkotó is megpróbált bejutni a ceremóniára, de az ajtónál elküldték őket. A cilinderes páros csak háttal látható, de a párbeszédből kiderül, hogy ki a két úriember. A New Avengers sorozat esetében Lee adta össze Luke Cage-et és Jessica Jonest.

Megreformálta a levelezési rovatot: Lee 1972-ben átvette a kiadó vezetését Goodmantől. Ugyanekkor hagyott fel a sorozatok folyamatos írásával, ám a felvezetőket nem hagyta abba. Ezeket mindig a híres Excelsior! elköszönéssel zárta. Emellett az olvasói levelekre is válaszolt. Mindennek hála, a kiadó nem csak azt tudta, hogy mennyi példányt adtak el, hanem az olvasói elégedettségről is volt egy képük.

(Forrás: hu.ign.com)

Ajánló

Ajánló