Nyílt levél egy anyukától, akinek meghalt a fia abban az autóbalesetben, amit az asszony okozott

Szívszorító sorokkal írta le az érzéseit Ashley Grimm, aki elvesztette a 4 éves Tituszt.
Hazafelé tartott Ashley Grimm a gyermekeivel, amikor meglátott az úttesten egy sziklát. Az asszony gondolkodott, hogy kikerülje-e, vagy áthajtson rajta. Sajnos a második megoldás mellett döntött, aminek tragikus végkimenetele lett.

Az autót megdobta a szikla, Grimm pedig nem tudta elkerülni a sziklafalnak csapódást. A balesetet nem úszta meg a kocsi minden utasa, ugyanis a 4 éves Titusz, aki olyan akart lenni, mint Flash (a DC képregényhős), belehalt a sérülésebe.

A gyászoló anyuka, akit többen támadtak az eset napvilágra kerülése után, úgy döntött, hogy egy Facebook posztban írja le a baleset körülményeit, valamint megkérte a szülőket, hogy becsüljék meg jobban azokat a perceket, amelyeket a gyermekükkel tölthetnek.

Ashley Grimm nyílt levele:

„Néhányan már tudjátok, hogy átéltem minden édesanya legszörnyűbb rémálmát, ugyanis egy szörnyű autóbalesetben, elvesztettem a fiam. Én vezettem a kocsit. Minden gyermekemet becsatoltam, majd egy benzinkútról kihajtva indultunk haza egy kanyargós úton.

A fiam mindent megtett, hogy kikösse magát, mert Flash se szokta bekötni magát, és olyan akart lenni, mint a szuperhős. Ötpontos biztonsági övet és más megoldásokat is kipróbáltunk, de mindig megpróbált mindenből kiszabadulni. Általában sikerült neki. Minden autóúton körülbelül háromszor-négyszer azért kellett megállnunk, hogy újra becsatoljam.

Most alig 5 perce voltunk úton, amikor egy nagy kő kigördült az útra. Három választásom volt. Az egyik, hogy áthajtok rajta, a másik, hogy elrántom a kormányt, vagy kihúzódom az út túloldalára, aminek a szélén folyó húzódott. A legelső opciót választottam. Rosszul döntöttem.

Ekkorra már kikötötte magát a kisfiam, ahogy a 8 éves bátyja is. Nem tudtam áthajtani a sziklán, mert az megdobta az autót. Megpördültünk, majd nekicsapódtunk a mellettünk lévő sziklafalnak. Abban a pillanatban elvesztettem a fiamat. […]

Másodpercek alatt vesztettem el a kisfiút, akire büszke voltam és, aki olyan sok boldogságot adott nekem. Emlékszem, hogy nekicsapódtam a műszerfalnak (nem voltak aktívak a légzsákok). Minden véres volt. Küzdöttem és küzdöttem az ébren maradásért, de végül elvesztettem az eszméletemet.

Amikor magamhoz tértem, akkor a fejjel lefelé megakadt kislányomat kivettem a gyerekülésből, és próbáltam mind az öt gyermeket kiszabadítani az autóból. Amikor Tituszhoz értem, akkor minden erőmmel próbáltam kiszabadítani az apró testét a tizenhárom fős, nehéz furgon alól.

A 8 éves fiam segített. Csak deréktól lefelé láttam Titusz testét. Megdörzsöltem a hasát és finoman megnyomtam neki néhányszor, de akkor már nem élt. Csak az nyugtat meg, hogy egy pillanat alatt történt az egész, és nem érzett fájdalmat, nem szenvedett.

Ami ez után következett, az teljesen homályos. Arra emlékszem, hogy addig nem hagytam, hogy az orvosok hozzámérjenek, megvizsgáljanak, amíg nem tarthattam a kezemben a halott fiamat. Minden gyereket kórházba szállítottak, én pedig olyan sokkot kaptam, hogy nem tudtam lenyugodni.

Két nappal később a Facebook tele volt a történetünkkel. Láttam a hírekben, ahol úgy mondták be, mint az időjárás jelentést, vagy azt, hogy felfedeztek egy új bolygót. Hálás voltam azért, mert elmondták, hogy nem voltam drog vagy alkohol befolyása alatt, amikor vezettem.

De nem ez az, ami fájdalmat okozott, hanem azok a kegyetlen kommentek, amelyek arról szóltak, hogy borzalmas anya vagyok és megérdemeltem, ami történt. Sőt, el kéne venni tőlem a többi gyerekemet. Legszívesebben megütöttem volna őket.

Elmondtam volna nekik, hogy mennyire szerettük egymást és milyen keményen küzdöttem azért, hogy mindig biztonságban tartsam őt. Hogy milyen különleges jóéjt-puszit adtunk egymásnak, hogy minden héten egyszer elvittem McDonald’s-ba, mert imádott odajárni.

Sikítani akartam, hogy megtudják, hogy Tirtusz mindig azt mondogatta, hogy feleségül szeretne venni, és én vagyok a legjobb anya a világon. Mindig épített nekem Lego-hajókat, és szeretett úgy aludni az ágyamban, hogy a kezemet szorította a kis ujjaival. De ez úgy se érdekelt volna senkit.

Ezt nektek, anyukáknak írom. Üzenem nektek, hogy szorítsátok magatokhoz a gyerekeiteket. Én már nem vagyok az, aki voltam. A halál és a veszteség kívül-belül megváltoztatja az embert. Az országút közepén tartottam a karjaimban a halott kisfiamat, és azt kiabáltam, hogy nincs Isten, aki visszahozná őt. Fontolgattam, hogy leugrom a szikláról, hogy vele legyek a temetőben.

Vettem neki egy szuperhős-jelmezt, hogy abban váljon eggyé a teste a földdel. Folyamatosan csókolgattam a holttestét, miközben végignéztem a jéghideg arcának minden szegletét, és fogtam a kis gyűrött, élettelen kezeit. A temetőben aludtam, hogy még egyszer vele szundíthassak. A földnek beszéltem.

Abba az irányba, ahol fekszik az imádott takarójában és Villám-jelmezben. És amit még mondani akarok az az, hogy osszátok meg minden anyával, akit ismertek, azt hogy nem annyira fontos az, hogy megeszik-e a brokkolit vacsorára, mint gondoljuk. Nézd, ahogy eszik, figyeld, hogy mennyire utál bizonyos ételeket (Titusz nagyon utálta a kukoricát)! Néha akkor is kaphatnak jégkrémet, ha még ott a zöldség a tányérjukon.

Lépjetek be a gyerekeitek világába! Xboxozzatok velük! Támogassátok a csodálatos, szárnyaló képzelőerejüket, hogy hadd hihessék, hogy tényleg ők Amerika Kapitány vagy Elsa királynő. Férkőzzetek be a fejükbe, ismerjétek meg a hóbortjaikat. […]

Fogadjatok el minden puszit, ölelést, még az ötvenegyediket is, ami csak kifogás arra, hogy még ne kelljen aludni éjjel. Állj meg, élvezd velük az életet! Nézzetek együtt bogarakat, köveket, botokat, naplementét. Mondjátok nekik, hogy szeretitek őket, de úgy, hogy a szemükbe néztek, és komolyan gondoljátok. Mondjátok meg nekik, hogy bármire képesek.

Tegyétek le a telefonokat, hogy a saját szemetekkel nézzétek a gyerekeiteket. Emlékezzetek, hogy milyen érzés, amikor a fejük a vállatokon nyugszik, a kezük a tiétekben, amikor puszit adnak. Dédelgessétek őket még egyszer. Az pedig nem baj, ha keveset alszotok miattuk. Anyák, szorítsátok magatokhoz a gyerekeiteket, mert áldás, hogy a sors ilyen különleges, apró, gyönyörű embereket bízott rátok.

A szívemből, Ashley.”

Grimm üzenetét több százezren osztották meg, és több ezren írtak az anyukának együtt érző hozzászólást. A kommentelők közül sokan elmondták, hogy nagyon szíven ütötte őket a gyászoló anyuka levele.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)