Érzéki ajándékötletek a szerelmeseknek



Szaloncukorba rejtett pikáns üzenettel ajándékozhatjuk meg a párunkat.A következő hétvégén beköszönt a karácsony, tehát ideje beszerezni az utolsó ajándékokat is, ám még mielőtt elrohannánk, hogy veszünk valamit a párunknak, álljunk meg, és gondoljuk át, hogy a kedvesünk nem örülne-e inkább annak, ha valami erotikus ajándékkal lepnénk meg?

Annak érdekében, hogy beinduljon a piszkos fantáziánk, lássunk néhány tippet!

Erotikus üzenet a szaloncukorban: Amikor a szaloncukrok között válogattunk, akkor valószínűleg azzal voltunk elfoglalva, hogy melyik fajta mennyibe kerül, illetve az töltötte ki a gondolatainkat, hogy a párunk a zseléset, a gyerekek az marcipánost, a nagyszülők a konyakos meggyest szeretik.

A szaloncukor azonban erotikus ajándéknak is kiváló. Ehhez szükségünk lesz néhány cetlire, amikre ráírjuk a korhatáros vágyainkat, majd ezeket a szaloncukorba rejtjük. A legjobb az, ha a párunk kedvencébe dugjuk el a kívánságokat, majd ügyesen rávesszük, hogy akkor vegye le azt a fáról, amikor a legalkalmasabb.

Ennél az erotikus ajándéknál fontos megjegyezni, hogy csak akkor készítsük el, ha kettesben vagyunk a kedvesünkkel, mert igencsak kínos lenne, ha a gyerek, szülők vagy nagyszülők találnák meg a szaloncukrot.

Szexi esti mese: Felnőttként sem kell lemondanunk a mesékről, ám ne egy klasszikus Grimm mesét olvassunk fel a párunknak, hanem azt költsük át úgy, hogy az igazán erotikus legyen. Az se rossz ötlet, ha a Káma Szútrából olvassuk fel a kedvenc részünk, hátha a párunk kedvet kap a megvalósításhoz.

Forrós csoki, keksz: Mivel az ünnep alkalmából végre lustálkodhatunk reggelente, ezért használjuk ki az alkalmat arra, hogy rávesszük a párunkat, hogy maradjunk egész nap az ágyban! Készítsünk be a hálószobába fahéjas gyümölcsfalatokat, mandulát, különleges csokoládét, eddig sose kóstolt kávét, vagy kakaóspecialitásokat!

Mindez több okból is erotikus élmény, hiszen eleve ritkák az olyan napok, amikor egy egész napot egymás kényeztetésével tölthetünk, ráadásul kicsit elmerülhetünk abban, hogy ötvözzük a gasztronómiát és a szexualitást.

Extra kívánságok: A karácsony arról is szól, hogy megajándékozzuk egymást, tehát bátran mondjuk el az igazi vágyunkat! Kérhetünk például fűszeres-mézes, vagy fenyőolajas erotikus masszázst. Esetleg közös habfürdőt is vehetünk, vagy teljesítjük a párunk vizes kívánságait.

Jelmez: A mélyen vallásos emberek valószínűleg hevesen tiltakoznának az ötlet ellen, de amennyiben nekünk nincs ilyen problémánk, akkor nyugodtan beöltözhetünk angyalkának vagy krampusznak.

(Forrás: life.hu)

 

Ajánló

Ajánló