Nico Rosberg tanácsa, ha időeltolódással küzdünk



A Forma-1 2016-os világbajnoka hasznos tippekkel szolgált.Ha valaki, akkor a Forma-1 mezőnye tudja, hogy hogyan kell megküzdeni az időeltolódással, hiszen egyik nap még Európában versenyeznek, de a következő hétvégén már Amerikában kell rálépniük a gázpedálra.

A királykategória pilótái számára állandó jelenség a jetlag, ezért meg kell tanulniuk, hogy hogyan küzdjenek meg az időeltolódással. Ez a jelenség minket is érinthet, ha távoli helyekre utazunk, ezért Nico Rosberg tanácsát mindenkinek érdemes megfogadnia.

A Forma-1 2016-os szezonjában világbajnoki címet szerzett, ma már visszavonult pilóta elárulta, hogy komoly életmódváltással és sok lemondással járt, hogy tavaly sikerült legyűrnie Lewis Hamiltont. Az egyik terület, ahol Rosbergnek fontos változáson kellett átesnie, az a rengeteg utazással járó időzónaváltás-szindróma volt.

A német a következőt mesélte a tavalyi évével kapcsolatban:

Ki kellett szűrnöm az összes felesleges dolgot az életemből, hogy le tudjam azt egyszerűsíteni, és ezáltal olyan közel kerüljek a csúcsteljesítményemhez, amennyire csak lehetséges. Az egyik ilyen a jetlag volt, ugyanis az évek során rengeteg alvásproblémám volt a különböző időzónák közötti utazgatás miatt.

Rengetegszer előfordult, hogy nem tudtam elaludni a hotelszobában, ami miatt rossz volt a kedvem, ez pedig rengeteg energiát elvett tőlem. A csapat egy jetlagre szakosodott orvostól kért tanácsot. A tőle kapott intelmek szinte forradalmasították az életemet.

A szakértő azt mondta, hogy próbáljak kis lépésekben átállni, és soha ne próbáljak egyben megküzdeni a nagy váltással. Az utazás előtti 6-7 napban maximum másfél órával toltam el az alvásütememet, aminek köszönhetően végre tökéletesen aludtam, és szinte nem is éreztem a jetlag hatását.

Ennek köszönhetően kicsit több energiám és kapacitásom maradt a fontos pillanatokra. Biztos vagyok benne, hogy erre is szükségem volt ahhoz, hogy megszerezzem a világbajnoki címet.”

Rosberg arról is beszélt, hogy nem kizárólag az aktív sportolóknak van szüksége arra, hogy leegyszerűsítsék az életüket, hanem a mindennapi, pörgős életet élő embereknek is meg kell tanulniuk, hogy az apróbb dolgokat is értékeljék.

Néha még ma is azt érzem, hogy kifutok az időből. Ennek oka az, hogy a dolgok túlságosan összetetté váltak körülöttem. Nagyon fontos, hogy néha lassabb fokozatra váltsunk, mert akkor az olyan csodás dolgokra is tudunk koncentrálni, mint a család és a barátok.

Néha az is elég, ha csak saját magunkra fordítjuk az időt. Üljünk le, tanuljunk meg például gitározni, ugyanis az ilyen, és ehhez hasonló apróságok, rengeteget jelenthetnek.”

(Forrás: formula.hu)

 

Ajánló

Ajánló