Életveszélybe került sztárok



Fejsérülés, ki nem nyíló ernyő, tűz, fulladás és tornádó veszélyeztette a közkedvelt hírességek életét.Nem kizárólag a hétköznapi emberekkel történhet meg egyik pillanatról a másikra a baj, hanem a színészekkel és énekesekkel is, főleg akkor, ha például veszélyes jelenetet forgatnak. Az alábbi sztároknak már szembe kellett nézniük a halállal, de végül kaptak egy második esélyt az élettől.

Ryan Reynolds: A színész a szerencsének köszönheti, hogy egyáltalán vannak filmjei és rajongói, ugyanis 17 éves majdnem meghalt, amikor kitalálta, hogy kipróbálja az ejtőernyőzést. A fiatalember kiugrott a gépből, ám az ernyője nem nyílt ki.

Reynolds pánikba esve próbálta újra kinyitni az ernyőt, de most se történt semmi. Habár a fiatal srác tudta, hogy a póternyő megmentheti az életét, mégis annyira pánikba esett, hogy csak arra tudott gondolni, hogy az sem fog kinyílni, ő pedig meghal.

Szerencsére sikerült összeszednie magát, meghúzta a póternyő karját, ami működött, Reynolds pedig túlélte a kalandot, ami után nem sokkal meghalt a színész oktatója. Reynolds soha többé nem próbálkozott az ejtőernyőzéssel.

Michael J. Fox: A Vissza a jövőben harmadik részében felakasztják a főszerepet alakító Michael J. Fox karakterét. A színész ennek a jelenetnek a forgatásán halt meg kis híján. A jelenet első néhány részében a színész egy dobozon állt a nyakára tekert kötéllel. A kamera csak a sztár felsőtestét vette, de Fox úgy érezte, hogy ez nem elég hiteles, ezért elhatározta, hogy szék nélkül is megpróbálja.

A harmadik felvételnél a kötél összeszorult és elszorított Fox nyaki artériáját. A színész másodpercekre elvesztette az eszméletét a kötélen lógva. A sztár életét sikerült megmenteni, a film bemutatója utáni évben pedig kiderült, hogy Parkinson-kóros.

Drew Barrymore: 2001 februárjában a színésznő és az akkori vőlegénye, Tom Green, a kutyájuk Flossie ugatására és a hálószoba ajtajának rágására riadt fel a Beverly Hills-i házukban. A pár megnézte, hogy mi baja a kutyának, és ekkor látták, hogy az épület mind két emelete lángol.

Barrymore, Green és Flossie is ki tudott menekülni a villából, amit 50 tűzoltó oltott el. Az nem derült ki, hogy mi okozta a balesetet. A pár 9 hónap házasság után, 2001 decemberében elvált.

Elvis Presley: Több tornádó is pusztított Georgia és Mississippi vidékein 1936 áprilisában. Az ítéletidő négy napig tartott és 446 embert ölt meg. A Mississippi állambeli Tupelo városán az egyik legpusztítóbb tornádó söpört végig. Amikor ez történt, akkor a családjával a városban élő Elvis Presley csak 1 éves volt. A család túlélte a katasztrófát.

George Clooney: 2005-ben a Sziriana című film forgatásán verte be nagyon csúnyán a fejét a színész, aki egy székhez kötözve esett hanyatt. A baleset után George Clooney fejfájásra és memóriakiesésekre panaszkodott, ám az orvosok nem tudták kideríteni, hogy mi a baja. Közel egy év múlva egy neurológus rájött a színész agyhártyája, az agy és a gerincvelő körüli legkülső réteg sérült meg, ami további agyi sérüléshez vezetett.

A színész, aki nem szedett fájdalomcsillapítót, mert a családjában többen is drogfüggők voltak, elárulta, hogy az öngyilkosság is megfordult a fejében, mert úgy érezte, hogy képtelen ilyen fájdalommal tovább élni, ráadásul ugyanebben az évben halt meg a kutyája és két családtagja. Végül a színészt sikeresen megműtötték, a fájdalmai pedig enyhültek.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló