Két napon át tart a szeretkezés utáni ragyogás



Az elmúlt tíz év tudományos felfedezései a szerelemről, a szexről és a párkapcsolatról.A szex utáni „ragyogás” 48 órán át tart: A jó szeretkezés után az ember kisimultabb, a hangulata jobb. Ez a hatás az endorfinnak és más, a szervezetben az orgazmus után felszabaduló, jótékony hormonok termelődésének tudható be.

Egy 2017-ben végzett felmérés eredménye szerint a pozitív kisugárzás két napon át tart, aminek evolúciós oka is van, mert a sperma ennyi ideig marad életképes a női ivarszervben.

Egy szexuális recesszió vette kezdetét: Az elmúlt tíz évben európai és amerikai kutatások is kimutatták, hogy a húszas éveiben járó fiatalok között két és félszer annyi a szexet mellőző egyén, mint az X generáció tagjai között volt ugyanebben az életkorban.

A kevesebb testiség nemcsak az X és az Y generációra jellemző, ugyanis a kilencvenes években egy pár évente átlagosan 62-szer szeretkezett, míg 2010-re ez a szám 54-re csökkent.

Jobb szexuális élete van azoknak a pároknak, akik megosztják a teendőket: Az Albertai Egyetem 2015-ben megjelent tanulmánya szerint a párkapcsolatot sokkal kiegyensúlyozottabbá teszi, ha a felek megosztják a házimunkát és egyéb, gyakran nem szeretett, de kötelező tennivalókat. Ugyanez segítheti elő a kielégítőbb szexuális életet is.

A nők boldogabbak a kevésbé attraktív férfiakkal: A Floridai Egyetem 2017-ben készítette azt a felmérést, amiből kiderült, hogy a legsikeresebb párkapcsolatokban a nő jellemzően kicsit attraktívabb, mint a férfi.

A felmérés eredménye szerint azok a férfiak, akik náluk szebb nőket vettek feleségül, úgy érezték, hogy muszáj bizonyítaniuk, ezért például többet segítettek a házimunkában, figyelmesebbek voltak a párjukkal, mindezért cserébe a nők hálásak voltak.

Ugyanakkor azok a nők, akiknél a párjuk attraktívabb, folyton ostorozzák magukat, diétáznak, kompenzálnak, mert attól félnek, hogy lemaradnak, vagy a férjük elhagyja őket egy sokkal szebb, fiatalabb nőért.

A legtöbben olyasvalakire vágynak, aki nem lehet az övék: A társkereső alkalmazások térhódítása miatt egyre többen próbálkoznak be olyan személyeknél, akikre a valóságban azt mondanák, hogy nem tartoznak egy kategóriába. Mivel ezzel nő a csalódások száma, ezért a társkeresők egy idő után már azokkal sem akarnak beszélgetni, akikkel megtalálhatnák a közös nyelvet.

A legjobb életkor a házasodásra 25 és 32 éves kor között van: Nicholas Wolfinger szociológus arra volt kíváncsi, hogy milyen összefüggések mutathatóak ki a válási statisztikákból. Ez a vizsgálat azt hozta ki eredményül, hogy a 32 kor felett kötött házasságok esetében 5 százalékkal nagyobb a valószínűsége a válásnak. Ehhez hasonló arányt mutattak a tinédzserkor végi, húszas évek eleji frigyek.

A férfiak bele is halhatnak a válásba: A Nebraska-i Egyetem kutatóinak vizsgálatából az derült ki, hogy az elvált férfiakat jobban fenyegeti a korai halálozás, mint a kapcsolatban élőket, ráadásul könnyebben rászoknak az alkoholra, a drogokra és nagyobb valószínűséggel esnek depresszióba. Az elvált férfiak esetében 39 százalékkal magasabb az öngyilkosságra való hajlam.

Ha az exed mindenáron jóban akar lenni veled, lehet, hogy narcisztikus vagy pszichopata: 2016-ban végezték el az Oakland-i Egyetem kutatói azt a felmérést, amiből kiderült, hogy a narcisztikus és pszichopátiás személyiségzavarban szenvedő emberek hajlamosak bármilyen áron kapcsolatban maradni az exükkel, mert érezni, hogy a szakítás ellenére még mindig képesek valamilyen szintű kontrollt gyakorolni felette.

(Forrás: nlc.hu)

Ajánló

Ajánló