Temetőben akarták felszedni a nőket



A legdurvább helyek, ahol kikezdtek a hölgyekkel.Nőként egy perc nyugtunk sem lehet, hiszen az utcán se sétálhatunk úgy végig, hogy legalább egyszer ne érne inzultus, ám míg ezt megszoktuk, addig akadnak olyan durva helyek, például a temetés, ahol egyáltalán nem várnánk, hogy kikezdenek velünk.

Igaz, hogy napjainkban a munka és a pörgős életstílus miatt nehezebb a magánélettel való törődés, de ez még nem ad indokot arra, hogy olyan elképesztő szituációkban és helyeken próbálkozzanak be a pasik, mint amilyenekről néhány nő mesélt az interneten. A Reddit nevű közösségi oldalon sok nő az orvosokra panaszkodott, de volt, aki a taxit és a temetőt említette meg.

Az egyik nő akkor háborodott fel, amikor a saját nagyapja temetésén kezdtek ki vele:

Az anyukámmal sétálunk vissza az autójához, amikor a családom egyik barátja úgy érezte, hogy ez a megfelelő alkalom arra, hogy elmondja, hogy mit érez irántam. Elhívott vacsorázni.”

Egy másik hölgynél is a temetőben próbált bevágódni egy férfi:

A nagymamám ravatalán próbálkozott be a temetkezési vállalkozó.”

A legtöbb névtelen hozzászóló az orvosaira panaszkodott, elsősorban a nőgyógyászokra. Az egyik ilyen esetben hüvelyi ultrahangvizsgálaton volt az illető, akit a technikusnő nézett ki magának:

Legalább megvárta, amíg felveszem a nadrágomat. Általában nem randevúzom olyannal, aki már áttanulmányozta az intim testrészeimet és a belső szerveimet.

Egy másik női páciens ennél is bizarrabb helyzetbe került:

Az orvosom szexuális úton terjedő betegségekről tesztelt, amikor elhívott randevúzni úgy, hogy MELLETTEM állt a párom. Ki sem tudnék találni ilyen marhaságot.”

Azért a páciensek sem szentek! Egy ápoló arról mesélt, hogy éppen a férfi betege vizeletkatéterét ürítette, amikor az illető azzal a szöveggel kezdett ki vele, hogy biztosan szép teste van a köpeny alatt. Egy másik nővér arról mesélt, hogy a betegnek való segítségnyújtás közben kezdtek udvarolni a hozzátartozók.

A többi felhasználó fenyegető szituációkról mesélt. Előfordult például, hogy az Uber-sofőr kezdett el udvarolni, ami akkor nem lenne baj, ha az úti cél elérése után teszi, de amikor még javában tart a közlekedés, akkor az utas végig rosszul fogja érezni magát az autóban.

Az erőszak kategóriájába sorolhatjuk azt is, ha a férfiak úgy érzi, hogy nyugodtan követhetik az ismeretlen nőket:

20 éves koromban, sötétben sétáltam a lakásomba, ami alatt volt egy kínai kifőzde, ahol elvitelre lehetett kaját venni. Egy pasi, aki az ötvenes évei végén, hatvanas évei elején járt, mellettem kezdett sétálni, és kérlelt, hogy menjek el vele a szedett-vetett otthonába, ahol éppen meghúzza magát.”

Egy másik esett sem sokkal bizalomgerjesztőbb:

Egy férfi egészen a fehérnemű osztályig követett. Próbálta megszerezni a telefonszámomat, és nem akart békén hagyni. Végül bezárkóztam a próbafülkébe, így sikerült leráznom.”

Az utolsó esetek tanulsága, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy egy férfi közeledése fenyegető, akkor mindenképpen kérjünk segítséget és/vagy hívják a rendőrséget!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Ajánló

Ajánló