Az öt leghűtlenebb csillagjegy



Tudd, meg hogy hajlamos vagy-e a megcsalásra!A párkapcsolatok esetén előfordul, hogy egyik vagy a másik fél nem bír magával és hűtlenné válik. A félrelépésnek számtalan oka lehet, kezdve a kihűlt kapcsolattal, folytatva a gyengeséggel, befejezve a genetikával, hiszen akad, aki a lebukás után azzal takarózik, hogy a vérében van a megcsalásra való hajlam.

Ha mindez csak kifogásnak hangzik, akkor szót kell ejteni arról is, hogy a hűtlen személy a csillagjegyére is foghatja a félrelépést, hiszen még a zodiákusok között is akad öt, amelynek szülöttei a leginkább hajlamosak a párjuk megcsalására.

Kos (III.21. – IV.20.): Az összes csillagjegy közül a Kos a legkevésbé hűséges, ami nem meglepő, hiszen tudjuk, hogy ő mindig keresi a kihívásokat, az új kalandokat, tehát gyakran új partner után néz. A Kos egy cseppet sem törődik azzal, hogy összetöri-e valaki szívét, mert önmagánál semmi és senki nem fontosabb a számára. Amikor szerelmes lesz, akkor egy ideig igazi hős lovagként viselkedik, de ez nem tart túlságosan sokáig, akkor pedig jön a félrelépés.

Ikrek (V.21. – VI.21.): Mi mást is várhatnánk ettől a kétarcú csillagjegytől, akinek esetében meg kell jegyezni, hogy eleve ritkán lesz szerelmes. Ha valami csoda hatására mégis belezúg valakibe, akkor nem fogja máshol keresni a boldogságot, de csak addig nem, amíg el nem oszlik a rózsaszín köd. Amikor az Ikrek úgy érzi, hogy a párkapcsolat csak fojtogatja, akkor könnyen hűtlenné válhat.

Oroszlán (VII.23. – VIII.23.): Nem meglepő, hogy rengetegen azonnal beleszeretnek a nagylelkű, elragadó és barátságos Oroszlánba, aki tudja szeretni a párját, de csak addig, amíg ez neki is jó. Ha az Oroszlánon kezd eluralkodni az az érzés, hogy rabságban tartja a párja, esetleg csak kedvet kap a mókához, akkor könnyen talál valaki mást, akivel megcsalja a kedvesét. A hűtlenség miatt nem igazán érez lelkiismeret-furdalást az oroszlán, mert szerinte a félrelépésből nem kell nagy ügyet csinálni.

Skorpió (X.24. – XI.22.): Ennek a csillagjegynek a párja örök kétségek között él, mert soha nem érezheti magát biztonságban a kapcsolatban, hiszen a Skorpió az egyik pillanatban a hűség szobra, de a következőben megcsalja a kedvesét, vagyis a pillanatnyi hangulatától függ, hogy hűséges lesz, vagy nem.

A „poén” az, hogy a Skorpióra jellemző, hogy rengeteget féltékenykedik és mániákus a birtoklási vágya. A párjától elvárja a hűséget, miközben ő kiköveteli, hogy tiszteletben tartsák a szabadságát, amihez a félrelépés is hozzátartózik.

Nyilas (XI.23. – XII.21.): Rendkívül lelkes csillagjegy a Nyilas, aki imád hódítani, ráadásul nagyon tehetséges ebben. A választottját elhalmozza minden földi jóval és nagy kalandokra hívja magával. A Nyilasra az is jellemző, hogy szinte mindenkinek azt állítja, hogy benne találta meg élete szerelmét, de valójában a Nyilas szerelme nem több rajongásnál. Egy bizonyos idő után szereti máshol keresni a boldogságot, ám védelmére szóljon, hogy az, hogy hajlamos mással ágyba bújni, még nem jelenti azt, hogy nem lenne képes az igazi érzelmekre.

(Forrás: femcafe.hu)

Ajánló

Ajánló