Kihívás téged szeretni?



A legbonyolultabbtól a legszerelmesebbig állították sorrendbe a csillagjegyeket.12. Szűz: A legtöbb kapcsolatukban nagyon analitikusak a Szűz csillagjegy szülöttei. A Szüzek nem szeretnek egyszerűen, de nagyszerű társ válhat belőlük, ha elengedik a korlátjaikat, félelmeiket, és nyitottan állnak hozzá az újhoz. Amíg mindez megvalósul, addig egy kicsit várnia kell annak, aki Szüzet szeretne szeretni.

11. Skorpió: A Skorpiók gyakran nem tudják, hogy mit akarnak. Képesek demotiválni a párjukat, gyakran pedig nem elég fejlett az érzelmi szintjük, emiatt nem állnak készen egy kapcsolatra. Szerencsére, ezt képesek ellensúlyozni, ha olyan személlyel van dolguk, aki igazán felkeltette az érdeklődésüket.

10. Nyilas: Ha valaki egy Nyilassal készül egy párt alkotni, akkor annak fel kell készülnie arra, hogy ennek a csillagjegynek nem megy könnyen az elköteleződés. A Nyilasok folyamatosan keresik a kalandokat, a következő szerelmüket, ami nem fog tetszeni annak, aki komoly kapcsolatra tervez.

9. Vízöntő: Ennek a csillagjegynek a szülöttei olyan magányos emberek, akik ritkán nyílnak meg, és nem engedik, hogy mások teljesen kiismerjék a természetüket. Nekik nagy szükségük van valakire, akiben maximálisan megbízhatnak, akivel kényelmesen érezhetik magukat. A jellemzően sebezhető Vízöntők nem mernek beleszeretni a másik emberbe.

8. Bak: A Bakok hajlamosak gyakran ellenerőzni a párjukat, ami a kapcsolat végét is jelentheti, hiszen senki sem szereti, ha folyamatosan megfigyelik, mérlegelik. A Bakoknak muszáj megtanulnia, hogy bízzanak a szívükben, valamint muszáj hinniük abban, hogy tartós kapcsolatot találhatnak, ha hajlandóak kitárni a szívüket.

7. Ikrek: Gyakran határozatlanok és túlságosan érzelmesek, emiatt egy szinten fárasztóvá válhat a velük való kommunikáció. Őket nagyon nehéz rávenni arra, hogy maximálisan bízzanak meg az emberben. Ha szeretnek, akkor mindent megadnak a másiknak.

6. Oroszlán: Nincs az Oroszlánnál dinamikusabb és lenyűgözőbb csillagjegy. Ők elképesztően magabiztosak és függetlenek, emiatt ezzel tisztában kell lennie annak, aki Oroszlánnal szeretne összejönni.

5. Kos: Ennek a csillagjegynek a képviselő olyan aktív, szenvedélyes és izgalmas emberek, akik mindig a szeretet személyt állítják a középpontban. A Kosok folyton azon munkálkodnak, hogy ők legyenek azok a személyek, akire a másiknak szüksége van.

4. Bika: A Bikák a leghűségesebb, leghatározottabb emberek, akik mindig hosszú távon gondolkodnak, ha szeretnek valakit. Ők teljesen elkötelezettek a szeretet személy iránt, mindig nyílt lapokkal játszanak, az odaadásuk és lojalitásuk pedig ritka a csillagjegyek között.

3. Mérleg: A Mérlegek bármit hajlandóak megtenni azért, hogy boldognak lássák az általuk szeretett személyt. Ennek a csillagjegynek a képviselőit könnyű szeretni, hiszen mindig megmutatják, hogy milyen szeretetet igényelnek a másik féltől.

2. Halak: Kétségtelen, hogy a mélyen érző Halak a legjobb szerető az összes csillagjegy közül. Nekik nincs problémájuk azzal, hogy testileg és érzelmileg is kifejezzék magukat. A Halak szülöttei mindent letesznek az asztalra, a velük való szerelem pedig egyszeri és megismételhetetlen.

1. Rák: A szerelem királya vagy királynője az, aki a Rák képviselője, ugyanis ennek a csillagjegynek a szülöttei feltétel nélkül tudnak szeretni, nagyon megbocsájtóak, türelmesek és rájuk a nap 24 órájában lehet számítani, hiszen mindig rohannak, ha a szeretet személynek szüksége van rájuk.

(Forrás: goodstuff.hu)

Ajánló

Ajánló