Hogy működik és milyen helyzetekben jöhet jól a mobilfizetés?



Ha az okostelefonod NFC-képes, vagyis Android 4.4-es vagy annál újabb rendszer fut rajta, akkor azzal is fizethetsz vásárláskor.Az okostelefonok megjelenésének és elterjedésének köszönhetőn, rengeteg dolgot kidobálhattunk a táskánkból, hiszen 10-15 éve még olyasmiket tartottunk magunknál, mint a naptár, telefonkönyv, fényképezőgép, ezek pedig ma már mind megtalálhatóak a mobil alkalmazásai között.

Habár az okostelefonok elterjedése nagyban megkönnyítette a táskák súlyát, arra talán mégis kevesen gondolnának, hogy a pénztárcát is helyettesítheti a mobil, pedig az új innováció, a mobilfizetés ezt is lehetővé teszi.

A Mastercard felmérése szerint az emberek nem is bánnák, ha elbúcsúzhatnának a bankkártyájuktól, ugyanis a felhasználók 67 százaléka örülne, ha fizetéskor csak a mobiltelefonját kellene használnia, hiszen a bolti mobilfizetésre alkalmas mobiltárcák egyérintéses funkciója szinte ugyanúgy működik, mint az érintőkártyás fizetés, tehát csak hozzá kell érinteni a mobilt a terminálhoz.

Ez akkor működik, ha a telefon NFC-képes, vagyis Android 4.4-es vagy annál újabb rendszer fut rajta. A mobilfizetéshez nincs szükség speciális SIM-kártyára, de plusz díj befizetésére sem. Hazánkban a GRÁNIT eBank alkalmazás GRÁNIT Pay funkciójával, az MKB Bank MKB Pay alkalmazásával, a Simple by OTP fizetési alkalmazással és a K&H mobiltárcával történhet mobilfizetés.

Ha esetleg úgy gondolod, hogy a mobilfizetésre semmi szükség, akkor íme néhány eset, amikor jól jön, hogy a fizetéshez elég az okostelefonod.

Ha előfordult már, hogy otthon hagytad a bankkártyád: Aki járt már úgy, hogy otthon felejtette a pénztárcáját, vagy a bankkártyáját, az tudja, hogy ez sokkal könnyebben előfordul, mint az, hogy a mobiltelefont hagyja otthon az ember.

Ennek oka nagyon egyszerű, hiszen tény, ami tény, a mobilra sokkal gyakrabban van szükségünk, mint a kártyára, tehát sűrűbben vesszük elő. Például eleve induláskor, hogy bekapcsoljuk rajta a zenét, a lépésszámlálót, a GPS-t, vagy csak megnézzük, hogy mennyi az idő.

Uszodában: Az uszodába több dolgot kell magunkkal vinnünk, ezért bőven elég a papucsra, a törölközőre, az úszósapkára, úszószemüvegre figyelni, nem kell még a pénztárca is, főleg akkor nem, ha nálunk van a mobiltelefon, ami mindig az embernél van, és fizetni is tudunk vele.

Ha csak simán az innováció embere vagy: Lehet kritizálni a technológiai fejlődést, de azt mindenkinek be kell látnia, hogy a praktikusság, a gyorsaság és az egyszerűség ennek a természetes velejárója!

Ha szereted azokat a célszerű újításokat, amelyek alapjaiban változtatják meg az olyan régi szokásaidat, mint a vásárlás és a fizetés, akkor biztos, hogy legalább kipróbálod a mobilfizetést, ami elég menő dolog.

Sportolásnál: Legyen szó futásról, kardióedzésről, vagy bármilyen más sportról, biztos, hogy nálad lesz a mobilod, hogy például zenét hallgass, vagy azon mérd a teljesítményed, tehát minek húzza a zsebedet a pénztárca, ha az okostelefonod nálad van, és fizetni is tudsz vele?

Külföldi utazáskor: Elég egy évben csak egyszer külföldre utazni ahhoz, hogy megtapasztald, hogy a pihenést célzó utazás milyen stresszessé változhat, ha egy idegen nyelvű pénztárral találod szembe magadat.

A pénzváltás, az idegen bankjegyek és az apró képes megbonyolítani a turista életét, ám a stressznek hűlt helye sem lesz, ha a telefon egyetlen pittyegése elég a fizetéshez.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Ajánló

Ajánló